Egy 1 perces szónoklatnak téma, ami egy 17 éves lánynak kézenfekvő lenne?

William Shakespeare: Rómeó és Júlia

JÚLIA:

Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?

Tagadd meg atyád és dobd el neved!

S ha nem teszed: csak esküdj kedvesemmé -

S majd én nem leszek Capulet tovább!

Csak neved ellenségem, nem magad.

S te önmagad vagy és nem Montague.

Mi Montague? Se kéz, se láb, se kar,

Se arc, se test... Ó, válassz más nevet!

Eh, mi a név? Mit rózsának hivunk,

Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.

Ha Romeót nem hívják Romeónak,

Szakasztott oly tökéletes marad

Akármi néven... Dobd el hát neved!

És egy élettelen szóért cserébe -

Tiéd az életem! (Júlia, II.2.)

--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---

William Shakespeare: Julius Caesar

ANTONIUS:

Barátaim, rómaiak, földieim,

Figyeljetek rám.

Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.

A rossz, mit ember tesz, túl éli őt;

A jó gyakorta sírba száll vele.

Ez legyen Caesar sorsa is. A nemes

Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:

Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,

És Caesar érte súlyosan lakolt meg.

Most, Brutus engedvén s a többiek,

(S Brutus derék, becsületes férfiú),

Jövök beszélni holt Caesar fölött.

Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.

De Brutus mondja, hogy nagyokra tört;

S Brutus derék, becsületes férfiú.

Rómába ő sok foglyokat hozott;

Váltságok a közkincstárt gazdagítá:

Ez nagyravágyását jelenti-e?

Szegény ha jajdúlt, Caesar sirt vele;

A nagyravágyásnak nem ily szelíd

Anyagból kéne szerkeztetve lenni:

De Brutus mondja, hogy nagyokra tört;

S Brutus becses, derék egy férfiú.

Láttátok, a Lupercal ünnepen,

Háromszor nyújtám a koronát neki,

S ő visszatolta. És ez nagyravágyás?

De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,

S bizonynyal ő derék egy férfiú.

Nem szólok én, hogy Brutusnak beszédét

Czáfoljam: azt mondom csak, mit tudok.

Mind kedvelétek őt és volt miért:

Mi tilthat el most érte sírnotok?

Vad állatokba szöktél, oh itélet,

S az ember ész nélkül maradt! Türelmet!

Caesarral szívem ott a gyászpadon van:

Pihennem kell, míg hozzám visszatér.

Még tegnap hasztalan daczolt vala

Caesarral a világ. Ma itt hever

S nincs oly szegény, ki bókoljon neki.

Oh honfiak, ha dühre, lázadásra

Ingerleném a lelket bennetek,

Megbántanám Brutust, meg Cassiust,

Kik, tudva van, derék jó férfiak.

Nem bántom őket hát, inkább leszek

Igaztalan holtunkhoz és magamhoz,

Hozzátok, mint oly tisztelt férfiakhoz.

De itt egy irat, rajt’ Caesar pecséte:

Vég rendelménye; házában lelém.

Csak hallja ezt a község (melyet én,

Bocsássatok meg, fel nem olvasok),

Csókolni járand holt Caesar sebeit;

Kendőket áztat szent vérébe; sőt

Emlékül egy hajszálért esdekel,

S majd haldokolva feljegyzendi vég

Intézetében s dús örök gyanánt

Utóira szállítandja.