Valaki írna nekem 16-18 sorban Hunyadi Mátyás gazdaságpolitikájáról?

Magyar királyok gazdaságpolitikája: Mátyás király (1458-1490)

Mátyás király gazdaságpolitikája az apjáét követte. Hunyadi János kormányzása alatt nagyon pontosan behajtották a királyi jövedelmeket, amelyeket még Károly Róbert vezetett be. Fő célja volt a bányászat fejlesztése, amivel finanszírozhatja a török elleni harcokat. Támogatta azokat az iparos fejlesztéseket, amelyek a hadsereg fenntartásához voltak szükségesek. Megkísérelte a bárók területi hatalmának felszámolását: 7 főkapitányságot hozott létre, amelyek élére ő nevezte ki a főkapitányokat, így próbálta megvalósítani, hogy a királyi jövedelmek bejussanak a kincstárba. Nándorfehérvári halála azonban ideiglenesen megszakította ezt a rendet és a bárók befolyása újra megnőtt.

A fiatal, alig 15 éves Mátyás uralkodása nem kezdődött a legoptimálisabb körülmények között. Belső és külső ellenségei miatt 32 éves uralkodásából 2-3 évet leszámítva állandóan háborúzgatott és ez hatalmas megterhelést jelentett az államkincstár számára, főleg amiatt is, hogy Mátyás király rendelkezett a kor legjobb zsoldos seregével (fekete sereg), amelynek a fenntartását a leggazdagabb európai államok kincstára is megsínylette volna.

Mátyás (1458-1490) uralkodása alatt a pénzügy és adóügy átszervezésére 1467-ben került sor. Az ország pénzügyi igazgatását hagyományosan a főkincstartó irányította, aki mindig is a bárók közé tartozott. Mátyás e bárói méltóságot egyszerű hivatali beosztásra változtatta. Ezt mutatta a tisztség nevének módosítása (kincstartó), valamint az is, hogy Mátyás a kincstartóság élére nem nemest, hanem egy budai polgárt (Ernuszt Jánost) nevezett ki. Az új hivatal természetesen visszafogta a kincstári bevételekkel való visszaéléseket.A királyi jövedelmek biztosításához az adózási rendszert is meg kellett változtatni. A régi adófajtákra sok megye mentességet szerzett, s beszedésük kikerült a királyi adószedők kezéből (pl. adóbérlőké lett). Mátyás ezért a kamara haszna helyett bevezette a királyi kincstár adóját.

Az adószedés rendszere megváltozott. Korábban az adó kivetésénél nem törődtek azzal, hogy hány család lakik a jobbágytelken. Fizetni egyetlen kapu – lényegében a jobbágytelek – után kellett. „…Lakjék bár azon a telken három, négy, vagy több olyan ember, akinek kapuja van” (Károly Róbert 1342-ben kiadott rendelete). Mátyás ezzel nem értett egyet. „Ha pedig ketten (két család) kapnának egy telket és egy telek földjét egy portán belül, mindkettőjük fizessen egy és egy fél porta szerint” – írta elő. A király tehát háztartások (a házakat jelölő füstnyílások, füstök) szerint vetette ki a kincstári adót, a füstpénzt. A háztartás lett az alapja az 1468-tól évente akár kétszer is beszedett rendkívüli adónak (segély, hadiadó) is, amelyet a háborúk költségeire fordítottak („rendkívüli” azért volt, mert kivetését évről évre az országgyűlésnek kellett megszavaznia, ellentétben a „rendes” királyi kincstár adójával, amelynek beszedéséhez nem kellett a rendek jóváhagyása). A kincstári adót és a rendkívüli hadiadót úgy szedték be a jobbágyoktól, hogy együttes összegük évi egy forintra rúgott (kb. egy kecske vagy juh ára).

Mátyás és tanácsadói eltörölték a harmincadvámot is. A távolsági kereskedelem új behozatali és kiviteli vámját, a koronavámot minden kereskedéssel foglalkozó embernek fizetnie kellett. A névváltoztatással elérték, hogy a korábban szerzett vámfizetés alóli mentességek megszűntek.

A pénzügyi reformok eredménnyel jártak. Mátyás éves bevételét 600.000 – 900.000 forint közötti összegre becsülhetjük, ami jóval magasabb a korábbi és későbbi 250.000 forintos átlagnál. Mátyás jövedelmei nemcsak a magyar királyok bevételeihez képest, de – figyelembe véve az ország gazdasági fejlettségét- a nyugati uralkodókéhoz képest is tekintélyesek voltak, jóllehet – az Európában egyedülálló- évi 200.000 forintot felemésztő végvárvonal jelentős terhet rótt a költségvetésre.

A külkereskedelem Mátyás korában kevés hasznot hozott (főleg az állandó háborúskodás miatt). Így nem a határ menti, hanem a központi fekvésű városok gazdasága pezsdült fel. Ekkor lendült fel igazán Buda fejlődése, amelyet mintegy 8000 ember lakott. A város német és magyar polgárai körülbelül 60 iparágat űztek, s ezek közül 10-12 már céhet alkotott. A céhekbe egyre nehezebb volt bekerülni, a legények mesterré válása elé is akadályokat gördítettek. Ennek okát abban kereshetjük, hogy a céhek egyre inkább családi vállalkozásokká váltak, s ódzkodtak az idegenek befogadásától. A céhek így az ipari fejlődés gátjai lettek.

A magyarok elsősorban mezőgazdasággal kapcsolatos árukat tudtak eladni külföldön. Ez kedvezett a mezővárosi fejlődésnek. Az alföldi állattenyésztő mezővárosok száma ugrásszerűen megnövekedett, s a dombos vidékek szőlőműveléssel foglalkozó mezővárosai is virágzásnak indultak. Leáldozóban volt ezzel szemben a bányászat virágkora, mivel a felszín-közeli, könnyen kitermelhető nyersanyagkészletek kimerültek, és a mélyebb rétegek hatékony talajvíz-elvezető berendezések nélkül kiaknázhatatlannak bizonyultak. A csökkenő arany- és ezüsttermelést ellensúlyozta a növekvő szarvasmarha kivitel és Nyugat-Európa növekvő élelmiszeréhsége.

A rendi központosítás gazdasági alapjai

A mezőgazdaságban általánossá vált a háromnyomásos gazdálkodás. A gabonatermesztés mellett elterjedt a kertgazdálkodás és a szőlőművelés. Növekedett a szarvasmarha-, juh- és lóállomány. Az árutermelés és a pénzgazdálkodás virágkorát éri, különösen a paraszti árutermelés indult fejlődésnek. A parasztok egyre gyakrabban vitték terményfeleslegüket piacra. Megkezdődött a földesúri árutermelés is. Virágkorukat élték a mezővárosok, számuk 800-900 körüli volt ebben az időben. A városokban az ipari termelés céhes keretek között folyt. A kedvező gazdasági helyzet miatt gyorsan

nőtt a népesség, kb. 4-5 millió lakos, ami egyenlő a korabeli Angliával. Ez a fejlett gazdaság tette lehetővé, hogy új adópolitikát vezessen be, államszervezeti intézkedéseket hajtson végre, katonai reformot valósítson meg.