Tudnátok Madách elemnést küldeni?

Ádám kiábrándulva az eszme és megvalósulás tragikus ellentmondásából az élvezetek világába menekül. Ez egy erkölcsileg romlott közösség, csak a test gyönyöreire koncentrálnak(=hedonizmus). Mindenki egyedül van, mert nincs összetartó erő.

Nem túl sok, ennyi jutott eszembe. Remélem segítettem valamit.

VI.szín- Róma Ádám-Sergiolus, Lucifer-Milo, Éva-Júlia, a kedvese. Éltető eszme híján a közösség széthullott, lezüllött: kéjencek és kéjnők durva orgiájának lehetünk tanúi. Ádám is részt vesz benne kelletlenül, de a bor és a kéj mámorában nem leli örömét. Nem találja meg a boldogságot. A római szín silány züllöttségében Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel a kereszténység hitvallásaként: a szeretet és a testvériség. Ezért az új tanért lelkesül újra Ádám. Hiába óvja a leendő kétségbeeséstől Lucifer. Ádám új világot akar teremteni.

A morális tehetetlenségbõl, az eszméktõl való elfordulásból Péter apostol megjelenése lendíti ki. Az új eszme, a kereszténység által képviselt szeretet, illetve testvériség lenne hivatott arra, hogy föloldja és perspektívát adjon a szabadság és egyenlõség antitézisének.

A Tragédia harmadik ókori színtere Róma, a hét hegyen épült város. A Tragédia VI. színe a minden idők egyik legerősebb államkonstrukcióját, az Imperium Romanumot a teljes széthullás előtti pillanatában mutatja. Ádám-Sergiolus már nem történelmi, közéleti személyiség, hanem a legsilányabb és legtartalmatlanabb eudémóniának hódoló privátember. Róma acélos fegyelme, híres jogrendje, spártai életeszménye, magas civilizációt teremtő ereje, légióinak verhetetlensége, a termékeny pax romana már a múlté. A birodalom alapjaiban inog. Mérhetetlenül meggazdagodott és mérhetetlenül elpuhult polgárai elfordulnak a Rómát világhatalommá tevő tiszta erkölcs értékes erényeitől. Róma a bevándorlások és asszimilációs folyamatok következtében olyan hatalmas kohóvá vált, melyben egy rendkívüli változatos vallási és filozófiai szinkretizmus izzik. Madách e jelenetben az antik Róma végnapjait és az új Róma - az örök város - megszületését ábrázolja.

Ádám-Sergiolus tivornyázó társaságának életprogramja ez: "Örülj, mulass, tagadd meg az erényt." Bacchus, ez a trák eredetű istenség üli diadalát. Jupiter, Juno és Apollo tiszteletének alkonyával együtt Róma világbirodalmi hatalma és szerepe is leáldozott. "Ah mit, Herkulesre, / Ki hinne már közöttünk istenekben?" A vallás volt Róma világbirodalmi hatalmának erkölcsi fundamentuma.

A római színt Madách két történelmi eseménysorból komponálja. Az egyik eseménysor azt a Neróban tetőző hallatlan erkölcsi dekadenciát vetíti elénk, mely a züllés zátonyára kényszeríti Rómát, mely nemsokára a barbároknak nevezett germánok súlyos csapása alatt porba hanyatlik, mint egykor Babilon. Az őrült császár-költő kegyvesztett egykori nevelője, Seneca valóban sztoikus filozófushoz illő és méltó nyugalommal várja Nero öngyilkosságra felszólító parancsát, és egyik barátjához intézett levelében a szakadék szélén egyensúlyozó életprogramját ebbe a lakonikus mondatba sűríti: "Gyorsan kell élni." Az öngyilkosságra készülő Seneca sorsa az öngyilkosságra készülő Rómát jelképezi. Róma gyorsan él, de egészen más stílusban, mint Seneca. Róma gyorsan él, naponként megfürdik a kéj mámorában, mámoros kéjében, mintha a Tiberis szennyes hullámai között akarna megtisztulni. Róma naponként megfürdik a gladiátorok, majd a mártíriumot vállaló keresztyének vérében. Róma halálra készül, mint Seneca. A másik történelmi sort Péter apostol megjelenése vezeti be. Mintha az Appenninek hatalmas sziklatömege zúdulna a bacchanália díszes csarnokára: "Megállj!" - mennydörög az apostol, s parancsa nemcsak a pestises halottat megcsókoló Hippiának szól, hanem egyben végét jelzi a pogány ókor ezredéveinek. Az istenszobrok szétmállanak. A keresztyénség világkorszaka kezdődik, mely a jövendő számára átörökíti és megmenti mindazt, ami az antikvitásban, mindazt, ami Rómában valódi érték volt. Hippiát "orcus tüze", a halál tüze égeti, és tragikusan magára marad tivornyázó társai között. "Tempora si fuerint nubila solus eris" (Ovidius). Péter apostol azonban a "szent szeretet örök istene" nevében megkereszteli őt. A keresztyén egyház így lesz anyja saját belső tragédiáját tudatosan vagy öntudatlanul megélő magányos embereknek. Péter bizonyságtételével, nagy monológjával kezdődik az emberiség merőben új történelme.

Ádám és Éva "sok nemes érzést találnak" keblükben. Ádám nem akar "elveszni nyomorultan, kisszerűen". Felcsillan reménysége: "Oh, ha él az Isten." Letérdel, kezét az égre emeli és imádkozik. Madách Tragédiájában itt imádkozik először Ádám a szeretet élő Istenéhez, akitől "új népet" és "új eszmét" kér, mert "...elkopott mind, / Mi a mienk volt - s újat létrehozni / Erőnk kevés." A rendezőnek szánt utasítás szerint: "Az égen glóriában a kereszt feltűnik." S Péter előremutat azokra, akik "a cirkusban himnuszt énekelnek", és akik "Új eszmét hoznak, a testvériséget, / És az egyénnek felszabadulását, / Melyek meg fogják rázni a világot". Péter Ádámnak új életprogramot és új életformát ad: "Legyen hát célod: istennek dicsőség, / Magadnak munka. Az egyén szabad / Érvényre hozni mind, mi benne van. / Csak egy parancs kötvén le: szeretet." Péter monológját és Ádámmal folytatott párbeszédét Madách racionalista theologiája fogalmazza, mely a keresztyénségben csupán "eszmét", éspedig a "testvériség eszméjét" látja, azt az új eszmét, mely az ókori birodalmak erős "kollektivitásának" helyébe az egyén szabad kibontakozását előmozdító liberális individualizmus korszakát nyitja meg. Madách keresztyénségszemlélete koráé, mely nyilvánvalóan nem azonos az Újszövetségnek az őskeresztyénségről szóló tanításával. De Madách nem theologus, hanem drámaköltő, aki valóban nagyszerű történelmi valóságlátással ismeri fel és mutatja azt, hogy az evangélium, a keresztyénség merőben új és merőben más, mint az ókor vallásfilozófiai szellemisége. A hatodik szín végén nem Lucifer jelöli ki Ádám útját, aki "Péterre támaszkodva indul", hanem - a rendezőnek szánt utasítás szerint - Lucifer "utánna megy".

Az imádkozó Ádám láttán Lucifer a következő rendkívül meggondolkodtató szavakat mondja: "E látvány kissé borzongatja hátam, / De nem emberrel kell-e küzdenem? / Mit én nem bírok, ő teszi helyettem, / Hasonló tréfát már gyakorta láttam. / A glória ha lassan elveszett, / Még megmarad a vérengző kereszt." E két utolsó sorban Madách a keresztyén egyház történelmének igen súlyos kritikáját adja, melynek jogosságát a VII. konstantinápolyi színnel illusztrálja. A római jelenet újabb szempontot szolgáltat számunkra Lucifernek a Tragédiában betöltött szerepéről. Lucifer itt Madách történelemkritikájának szócsöve. Madách kritikai szempontjait Lucifer szájába adja. Mivel Ádám és Éva álomban éli át az emberiség jövendőjét, melyet - természetesen - Madách az emberiség történelmeként már eleve és részletesen, összefüggéseiben és következményeiben ismer, igen szükségessé vált Lucifer bonyolult alakjának olyanszerű megkomponálása, mintha "a tagadás ősi szelleme" előre meg tudná jövendölni az ember történelmi útját, illetve az elkerülhetetlen nagy emberi-történeti tragédiákat. Míg Madách drámai szerkesztésében az álom mindent lehetővé tevő útján Ádám és Éva előrehalad az időben, addig Lucifer az események retrográd szemléletében, az események megmásíthatatlan és lezáródott végkifejlésének tudatában mond meglepő és találó kritikát. Íme egy újabb vonása azon megállapításunk helyességének, hogy a Tragédia kétfókuszú remekmű. Ádám és Éva jövendőkeresésének és Lucifer történelemkritikájának konfrontációjából alakul a Madách tolla alatt a Tragédia két fókuszból megvilágosodó eseménysorozata. Madáchnak a véres kereszt "vérengző keresztté" való változásáról szóló súlyos egyháztörténeti kritikája az egyház számára örök memento.

A Tragédia VI. jelenetének végső eseménye az ókor és a középkor határán történik. Madách e két nagy történelmi korszak találkozását úgy jeleníti meg, hogy az ember (az emberiség) történelmét a Jézus Krisztus glóriás keresztje, valamint a Péter apostol bizonyságtevő nagy monológja és keresztelése által belevetíti a megváltástörténet történelem feletti történetébe, az üdvösség történetébe. A továbbiak során azonban Madách tulajdonképpen elejti a megváltás történetének az ember (emberiség) történetében való konkretizálása további lehetőségét, és továbbhalad saját drámaírói koncepciójának útján, mely szerint minden történelmi korszakot és minden emberi életideált a dekadencia szakaszában ábrázol.

Ha esetleg még keresel hozzá/a konstantinápolyi színre is utalnak a római színben/ itt a link, amelyből kiemeltem.

Üdv.

[link]