Sürgős. Mit rajzoljak? (lent)

Például Petőfi verse, a Dunánál így hangzik:

Folyam, kebled hányszor repeszti meg

Hajó futása s dúló fergeteg!

S a seb mi hosszu és a seb mi mély!

Minőt a szíven nem vág szenvedély.

Mégis, ha elmegy fergeteg s hajó:

A seb begyógyul, s minden újra jó.

S az emberszív ha egyszer megreped:

Nincs balzsam, mely hegessze a sebet.

Ady Endre: A Duna vallomása

Megtudtam, hogy titkokat rejteget

A mi Dunánk, ez a vén róka,

Mikről talán sohase álmodott

Az ősi barlang-tüzek óta

Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,

Titkait az árnyas Dunának.

Magyar földön ravasz a vén kujon,

Hisz látott ő búsabb csodákat.

De akkor pletyka-kedve támadt.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:

Tavasz volt és ő csacska-részeg.

Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,

Budapestre fitymálva nézett

S gúnyos nótákat fütyörészett.

Talán Szent Margit híres szigetén

Állott velem részegen szóba.

(Ma is félve kalimpál a szívem

S hajh, már régen késik e nóta.

Ugy-e, Iszter, vén folyam-róka?)

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.

Torkán hült vad, tavaszi kedve.

Olyan volt, mint egy iszákos zseni.

Alig mert nézni a szemembe

S én vallattam keményen, egyre.

„No, vén korhely, láttál egy-két csodát,

Mióta ezt a tájat mossa

Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,

Mely az öreg árnyakat hozza.

Gyónjál nekem, vén falurossza.”

„Mindig ilyen bal volt itt a világ?

Eredendő bűn, lanyha vétek,

Hideglelés, vergődés, könny, aszály?

A Duna-parton sohse éltek

Boldog, erős, kacagó népek?”

S halk mormolással kezdte a mesét

A vén Duna. Igaz az átok,

Mit már sokan sejtünk, óh mind igaz:

Mióta ő zúgva kivágott,

Boldog népet itt sohse látott.

A Duna-táj bús villámháritó,

Fél-emberek, fél-nemzetecskék

Számára készült szégyen-kaloda.

Ahol a szárnyakat lenyesték

S ahol halottasak az esték.

„Sohse lesz másként, így rendeltetett”,

Mormolta a vén Duna habja.

S boldogtalan kis országok között

Kinyújtózott a vén mihaszna.

És elrohant tőlem kacagva.