Vörösmarty Mihálytól kéne elemezni a országházát. De nem sikerül nagyon. Hogyan kell elemezni ezt a művet? SOs

Kezdj hozzá ez alapján, fejtsd ki a fogalmakat is.

"Országháza (1846.):

A cím egyszerre jelenti az országgyűlés épületét, s mint metonímia, a benne megforduló, gyűlésező embereket. A vers második felében megjelenő allegorikus anyakép, mely a hazát prezentálja, a reformkori romantika egyik jellegzetes költői megoldása, s a hazájában hontalanná lett nemzetet jelképezi. A költemény erőteljesen felhívó (konatív) jellegét a rövid sorok, a lüktető dallam, az anafórikus szerkezet biztosítja."

[link]

Újabb adalék:

"Magyarországon is adva volt egy hasonló nemzeti katasztrófa lehetősége, hiszen a nemzeti függetlenségért és polgári átalakulásért küzdő liberális nemesség itt is halogatta a jobbágykérdés rendezését. Vörösmarty az Országháza című költeményében 1846-ban még mindig zaklatott, de már egy fokkal higgadtabb tanulságokat tudott levonni a galíciai eseményekből: még erőteljesebben sugallta az érdekegyesítést, a jobbágyfelszabadítást. Indulatosan vetette a nemesség szemére legnagyobb bűnét:

Ura s rabja millióknak

.........................................

Zsarnok, szolga egy személyben

Pontos volt ez a helyzetfelismerése, hiszen a nemesi nemzet kivetette magából a jobbágyokat, akiknek csak a robot, az adó, a katonáskodás jutott a hazából, s emiatt annak "fejét szenny s gyász takarja.", amiért a nemesség a felelős. A konkrét cselekvési terv azonban már hiányzik ebből a verséből, mert azt már nem Vörösmarty, hanem Petőfi fogja megfogalmazni, de ez volt legforradalmibb verse. Amikor elszavalta a Nemzeti Kör estélyén, a Pesti Hírlap így számolt be róla:

...nem volt semmi nesz, s Vörösmarty férfias hangja megcsendült. Minden szónak, amit elmonda, megvolt a súlya, mely szavalás közben gyakran nyilatkozott a hallgatók egyes tört felkiáltásaiban, s a szemek lángoló pillanataiban."

[link]

És még egy link:

[link]

Ennyiből már össze tudod hozni.

Itt egy elemzés, bár már biztos nincs rá szükséged, de azért elolvashatod. Ha ilyesmire lenne szükséged máskor, másnak, csak írjál, tudok küldeni:

Legradikálisabb hangú verse az Országháza című (keletkezett: 1846-ban). Eszmei fejlődésének csúcspontja. A vers aktualitását az adta, hogy az országgyűlés Pozsonyból Pestre akart költözni, de a nemesség nem adott pénzt arra, hogy az ország házát felépítsék. Már úgy nézett ki, hogy nem épül fel az Országház. A nemesség eljátszotta magát, belső széthúzás tapasztalható a nemességen belül: „…Nincs egy szó – összehangzó – Honfiak ajakáról / Nincs egy tett – Az eggyé lett – Nemzet élete fájáról…”

A haza kiszolgáltatott állapotát azonosítja a legelnyomottabb pór népek helyzetével, pedig most fel lehetne virágoztatni:

„(…)Most midőn leszállt a béke

S a vérontó harcnak vége,

S a hazának,

Mint anyának,

Aki gyermekei körében

Áll ragyogva örömében,

Földerűlne boldog napja: (…)”

De a hazának :

„(…) Most fejét szenny s gyász takarja.

Földön futva,

Bujdokolva,

Mint hivatlan vendég száll be

A szegény s kaján telekbe,

Hol nevét rút ferditésben

Ismerik csak átokképen.

Neve: szolgálj és ne láss bért.

Neve: adj pénzt és ne tudd mért.

Neve: halj meg más javáért.

Neve szégyen, neve átok:

Ezzé lett magyar hazátok.”

A költemény végén már csak azt kellene kimondania, hogy ezen az igazságtalan helyzeten csak egy forradalom segíthetne. Ezt a szót azonban már nem Vörösmarty, hanem Petőfi fogja kimondani.