Trubadúr líra jellegzetes vonása walter von vogelweude műveiben! Valaki segítene?

Walter von der Vogelweide (?1170-?1230) a közép-felnémet irodalom legnagyobb lírikusa, az első, aki igazán egyénivé tette a Minnesang sokfelől fonódó szálait, merész újítás gyanánt személyes élményeit is belevitte költészetébe. Közvetlen, őszinte hangjának köszönheti népszerűségét, halhatatlanságát. Széles látóköre, színes egyénisége nem illett a rendi előítéletekkel terhelt lovagvilág szűk korlátai közé. Lírája hamarosan szétfeszítette a Minnesang kötelező sablonjait. Egyéni hangú költeményeibe beleolvasztotta a népdal, a hajnali dalok és a vágánsköltészet friss elemeit. Témái sokrétűsége, érzelmi gazdagsága, szemléletes nyelve s bravúros verselési készsége, újszerű formai megoldásai révén a lovagi költészet soha nem látott magaslatra emelte. Szerelmes versein kívül írt szatirikus elmélkedő költeményeket, amelyekben elsiratta kora romlottságát, továbbá politikai verseket urának, II. frigyes császár szolgálatában.

Szerelmi lírájában nem az elérhetetlen úrnő után epekedik, hanem kölcsönös, őszinte szerelemre vágyik. Azt teszi meg szíve úrnőjének, aki viszont szereti őt. Így változtatja Vogelweidea Minnesang már-már magasztos, aszketikus szerelmi felfogását természetes érzelmeket tartalmazó, derűs, kissé érzéki jellegű költészetté.

Verseiben rendszerint a természet a szerelmesek találkozásának színtere, s egyben az érzelem hangulati háttere. Ma is frissen ható, eleven kis versremeke A hársfaágak csendes árnya... kezdetű helyzetdal. A virtuóz versforma s az ebből eredő megejtő dallam csupa táncos jókedv, pajkos és pajzán vidámság. A közlésre vágyó és mégis kibeszélhetetlen, titkolt élmény kettőssége, az ujjongó öröm és ennek természetes rejtegetése a vers lírai tartalma. Egy kislány dalolja el (a német eredeti személyes névmásaiból derül ez ki) az éjszakai szerelmi találka, a beteljesült szerelem boldogságát. Legszívesebben világgá kiáltaná érzéseit, de a kötelező szemérem visszafogja ezt a vágyat. A vers kompozíciója is tudatos szerkesztőművészetre vall. Az első és az utolsó strófa - a csalogány motívummal - körbeöleli, mintegy elrejti a titkolni kívánt szerelmi élményt.

Szerelmes versein kívül Vogelweide írt szatirikus-elmélkedő s politikai költeményeket is. II. Frigyes császár híveként a világcsászárságért, a Római Birodalom visszaállításának gondolatáért lelkesedett, merész támadásokat intézet a római pápa ellen, s elsiratta korának romlottságát.

Ó jaj, hogy eltűnt minden... kezdetű elégiájában nemcsak az idősödő ember melankolikus panasza tör fel, hanem megszólal a közösségért is felelősséget érző művész keserűen bíráló megdöbbenése is.

Maga a látható nyelv, a kettétört verssorok, zaklatottságot, megrendültséget sugallnak, s nyomdatechnikailag is elválasztott félsorok jól követik a költemény legfőbb szerkezeti elvét, az ellentétek egymásnak feszülő menetét.

A legtöbb sor 7/6 osztású, jambikus lejtésű tizenhármas, melyben a harmadik versláb után egy csonka láb áll, s a sor közepén így erős cezúra (metszet és szünet) keletkezik. Ezt a sorfajt szokták, nem egészen megalapozottan, nibelungizált alexandrinnak nevezni.

Az évek, az idő hirtelen eltűnése úgy döbbenti rá a sivár jelenre az élettől búcsúzó embert, mintha álomból riadt volna fel a kijózanító valóságra. Az álom összemosódik „a boldog és merész gyerekkor”-ral, az ifjúság reményeivel, a megszépített és megszépülő múlttal, az ébredés pedig egy ismeretlen, idegen világba, a jelenbe taszít. A régi, vonzó emlékek felidézése és ezek fájdalmas szétfoszlása párhuzamosan halad az első egység végéig, és ott knzó zokogásba fullad.

De nem csupán az eltűnt ifjúság és a kiüresedett öregség természetes kontrasztjából fakad a panasz, nemcsak az öreg ember sajátos életérzése jelenik meg a versben: a világ minden szempontból valóban szomorúbb, boldogtalanabb, üresebb lett. A jelenben "az ifjú emberek élete" is "gondok közt remeg", "senki sem vidám", "nincsen tánc, sem ének, gond marta szerteszét". Kietlen, örömtelen az élet, a visszaemlékezés által is megszépített múlt értékei nincsenek már sehol. A csüggedt levertség legfeljebb a vallás tanításában talál vigaszt a lét szomorúságára.

A világ romlottságára az életben uralkodó visszásságokra a költő lovagi eszményben, a hitrét való önfeláldozó harcban keresi az ellenszert. A befejező sorokban az a - hiábavaló, reménytelen - vágy kap hangot: bárcsak részt vehetne a kereszt vitézeinek csatáiban, s ezzel elnyerhetné az "üdvök koronáját". A vallásos hitben és a túlvilági jutalom elnyerésének reményében nyugszik meg a versen végigvonuló jajgató panasz.

A trubadúrok szerelemtana:

<!--[if !supportLists]-->- Nőkultusz. A Hölgy aki felé a költő sóhaja száll magasabb rendű lény. Ellenállhatatlan szépsége kényszeríti a dalnokot, hogy szerelmes legyen belé. Maga a Hölgy nem szerelmes: "visszautasítja vagy elfogadja a lovag szerelmét, mint egy virágot."<!--[endif]-->

<!--[if !supportLists]-->- A Hölgy csak előkelő származású férjes asszony lehet. Leányról ebben a lírában nincs szó. Házasság és szerelem nem egyeztethető össze. A Hölgy és a lovag hűbéri viszonyban állnak egymással. A lovag felajánlja szolgálatait, a Hölgy elfogadja, ennek jeléül egy csókot vagy egy gyűrűt ad. A Hölgy különféle feladatokat róhat a lovagra. A lovag a Hölgynek feltétlen hűséggel tartozik. A Hölgy a lovagnak nem tartozik semmivel. A kitartó lovagi hódolat jutalma esetleg az éjszakai szerelmi találka, de a hajnal (latinul: alba) újra elszakítja a szeretőket egymástól. A hajnali dalok, az ún. albák úgy keletkeztek, hogy a szerelmes lovagot a torony őre vagy őrködő barátja dallal figyelmeztette, hogy közeledik a hajnal, a szerelmes órák vége. <!--[endif]-->

<!--[if !supportLists]-->- A szerelem a legmagasabb erkölcsi érték. A szerelem megnemesíti az embert, a szerelmes nagylelkű és bátor, a szerelem minden lovagi tett gyökere. A szerelem a lovagi nevelés legfontosabb eszköze.<!--[endif]-->

A trubadúr szerelem lényege, nem a reménytelenség, hanem a távolság. Ez a távolság lehet térbeli, társadalmi, erkölcsi: A Hölgy nem elérhetetlen, de nehezen érhető el.

A költészet az udvari élet egyik megnyilatkozása volt, nagyszerű udvariassági forma, előkelő és művészi szórakozás.

A trubadúrköltészetben a nem szakember alig tud egyéni vonásokat megkülönböztetni, valamennyi vers olyan mintha egy költő írta volna.

A trubadúrok költészetének sok tanítvány akadt Észak-Franciaországban, Olaszországban, a Pireneusi-félszigeten és legfőképp Németországban. Minnesang (minnezáng) a német lovagi költészet neve. A német követők, a minnesängerek (minnezenger) a szerlmet bensőségesebben és egyben absztraktabbul fogták fel.