Mit értünk a pszichológiában az "én, ösztönén és felettes én" fogalma alatt?
Nem tudom h ez mennyire igaz de nekünk a tanár így magyarázta el:
Míg az ösztön éned azt diktálná h kézzel egyél vagy meztelenül menj ki az utcára,addig a felettes éned miatt késsel-villával fogsz enni és felöltözöl.A döntés az éned-en áll.
A felettes én a társadalom változásával együtt változik,változnia kell.
De ez nem biztos h létezik.
Jújj most vizsgáztam ebből:))
Az ösztön én a legprimitívebb szint és azt kell tudni róla, hogy Fraud szerint teljesen a tudatalattiban van. Célja az életbenmaradás, az alapvető szükségeleteket(kaja, szex) akarja minnél gyorsabban kielégíteni. Az örömelve alapján működik.
Az ego(én) már a fejlődés következtében alakul ki. Az ego-ban már benne van, hogy megtanuljuk a valóság kereteit, a lehetőségeket. Fontos, hogy az ösztönelveket nem tudjuk mindig rögtön kielégíteni, az ego felelős a várakozásért. Pisilnem kell de nem pisilek az utcán. Valóság-elv alapján működik.
A felettes én(szuperego) 6-7 évesen alakul ki, amikor már kialakul az alapvető erkölcs tudat és felveszi a társadalmi normákat. Ezért nem lopok például a boltból.
A három féle ego kapcsolatban van egymással. Középen van az ego ami egyensúlyt tart és irányít a felettes én és az ösztönén között. Az ösztön én mindent gyorsan ki akar elégíteni a felettes én pedig húzná a végetelenségig az időt.
L/19
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!