Itt a 10 es feladatban az első hármat elmagyarázná nekem valaki?
1.) A,E, hiszen a hem valóban tartalmaz nitrogéntartalmú gyűrűket, és pont a nitrogénatomokhoz kötődnek a kétszeresen pozitív töltésű vas-ionok (amelyek az oxigénmolekulákat képesek megkötni).
2.) B,C, mert a nagy vérkörben az artériás vér az oxigéndús, de a kis vérkörben fordítva van, mert ott a tüdővéna az oxigéndús, hiszen az már átment a tüdőn, és felvette az oxigént.
3.) A, hiszen ez az ábráról is látszik: 20 higanymilliméternél a hemoglobin oxigéntelítettsége 30%, míg 90 higanymilliméternél több mint 90%, és ugye 3*30%=90%, és ennél is több. Egyébként ezt az egyetemen tanultuk, de a hemoglobin az alkalmasabb az oxigénszállításra (ezért rossz a többi válasz), mert a tüdőben erősebben köti az oxigént, mint a szövetek között, ami jó, mert a tüdőben felvennie kell, a szövetek között meg leadnia. Ez azért működik, mert a tüdőben nagyobb az oxigén parciális nyomása, mint a szövetek között, és nagyobb nyomáson a 4 alegységből - átlagosan - több köt meg oxigént, és a megkötődő oxigén úgy változtatja meg az egész hemoglobin térszerkezetét, hogy az oxigént még nem kötő alegységek is nagyobb affinitással kössék az oxigént. A szövetek között fordítva van: minél kevesebb alegység köt oxigént a 4-ből, annál kevésbé köti(k) a maradék alegység(ek) is az oxigént, így nagyobb valószínűséggel adják le a szövetek között, mint a tüdőben. Nagyon érdekes, hogy a természet ezt így kitalált az evolúció során. A mioglobin nem lenne jó erre, mert a tüdőben ugyan valóban több oxigént kötne meg, de azt nem tudná elég hatékonyan leadni a szövetek között, és így a szövetek megfulladnának. Ja és a légköri nyomás az 760 higanymilliméter, csak hogy tudd mihez hasonlítani a parciális (az adott gázra jutó rész-) nyomásokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!