Szabó Magda:Csé novellájában tudna segíteni valaki?
A novella elején az igazgató beszél a tanárnővel. Foglalkozzon Katussal, hogy a "cs" betűi szépen formáltak legyenek.
Azt tanácsolja neki, hogy maradjanak bent óra után, és együtt gyakoroljanak.
A fiatal tanárnő ezt bántásnak fogja fel, és ezért el is akar menni az iskolából.
A történet a második világháború befejezése után kezdődik. A fiatal tanárnőnek meghal a háborúban a kedvese, ezért távolságtartó a többi tanárral szemben. A ki nem mondott szenvedés választja el a többi tanártól. Amint őt nem értik meg a kollégái, mert gyászáról nem beszél, ugyanúgy ő is érzéketlen Katussal szemben.
A tanárnő összeírt cs betűvel kezdődő szavakat, és megkérte Katust, mondja el, hogy számára mit jelentenek.
A kislány a csemege szót nem ismerte.
"A tanárnő emlékeiben vérnarancsok gurultak, rőt szemű datolyák, desszert, rumos meggy, csokoládé. Katus emlékei között semmi."
A tanárnő azt mondta neki, hogy ő találjon ki olyan szavakat, amelyek cs betűvel kezdődnek, és mondja el azt is, hogy szerinte mit jelentenek.
Katus olyan szókat írt, amelyek a háborúval kapcsolatosak. Csajka, csata, csizma, csont. És a csönd. Mind olyan szavak, amelyek a háború borzalmára emlékeztetnek. Mindketten fájdalommal emlékeznek a háborúra, de nem beszélnek róla.
Végül is a tanárnő ekkor ismerte meg Katust igazán, érezte, hogy közel kerültek egymáshoz.
Most már nem akar elmenni az iskolából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!