A tömeg a tárgyban levő anyagmennyiség vagy másként megfogalmazva a tehetetlenségének a mértéke. A tehetetlen tömeget az F=m*a egyenlet alapján lehet méréssel meghatározni. A gravitációs tömeget pedig a testek tömegvonzásából. A kettő arányosságát először Galillei mutatta ki.
A súly az az erő, ami a Földön vagy más égitesteken az égitest tömegvonzása miatt hat a testekre.
A tömeg mértékegysége a kg, a súlyé a N (newton) vagy kP (kilopond).
Kérdező vigyázz!
#6 keveri a súly es a nehézségi erő fogalmát.
A tömeg a test saját, rá jellemző tulajdonsága, amely egyaránt jelenti azt a mértéket, amellyel ellenáll az őt gyorsító erők hatásának (tehetetlen tömeg), illetve azt, amellyel részt vesz a rá gyakorolt gravitációnak való ellenállásban (súlyos tömeg). A kettő feltételezett és igen nagy pontossággal igazolt egyenlősége a záloga az ekvivalencia-elvnek, amelynek alapján az általános relativitáselmélet is nyugszik, és amely szerint a gravitáció tisztán geometriai jellegű jelenség, és lényegében nem valódi erő.
Súly alatt azt a gravitációs erőt értjük, amellyel egy gravitáló test egy nála sokkal kisebb kiterjedésű és tömegű (próba)testre gyakorol. Tehát pl. az az erő, amellyel a Föld vonz téged.
A nehézségi erőben pedig benne van az összes többi járulékos erőhatás is, amely a Föld forgásából adódik (pl. centrifugális erő).
A súly egy adott testre ható gravitációs erőnek a nagysága, amely helytől függően változhat, ezzel ellentétben a tömeg mindig változatlan marad.
Súly = tömeg * gravitációs erő, avagy Fs = m * Fg
(Fg = kb. 9.81N)
Na még egyszer utoljára!
A test súlya az az erő, amit a test fejt ki az alátámasztásra vagy a felfüggesztésre. ( [link]
A gravitációs vagy nehézségi erőt a Föld fejti ki a testre. Lényegében csak a test tömegtől függ.
Tehát különböző objektumokra hatnak.
A nagyságuk sem mindig egyenlő. Például egy szabadon eső test súlya 0, míg a tömegéből származó nem 0 gravitációs erő hat rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!