Nácizmus Náci ideológia..?
1. Führer= Németül vezért jelent. Hitler egyszerre volt a Harmadik Birodalomban elnök és kancellár, minden hatalom az ő kezében volt. 1933-ban nevezték ki kancellárnak, 1934-ben lett Führer (elnök és kancellár egyszerre) és ezáltal diktátor.
3. A Parlamentben először demokratikus úton választották meg a náci pártot, habár csak kb. 32%-kal.
Utána Hitler egyre inkább magához ragadta a hatalmat.
4. A fiataloknak kicsi koroktól kezdve be kellett lépniük például a Hitlerjugendbe, az iskolai életben is megjelent a politika. Egy időben minden német házaspár kapott ingyen egy darabot Hitler könyvéből, a Mein Kampf-ból. Adolf Hitler születésnapján és a párttal kapcsolatos ünnepeken mindig nagy katonai parádét szerveztek. Nagyon sok helyen megjelent a párt zászlaja, illetve szórólapokat is osztottak. Plakátok is megjelentek mindenütt. Hitler arcképét rengeteg helyre kiplakátolták, például az iskolákban, de akár egyszerű emberek otthonaiban is. Adolf Hitler nagyon tehetséges szónok volt, nagy hatással tudott lenni az emberekre.
5. Teljes mértékben "el akarták tüntetni" a zsidóságot az akkori Németországból. A holokauszt a bizonyíték arra, hogy ellenségnek tekintették őket. Rengeteg beszédjükben is a zsidóság ellen szólaltak fel, része volt az antiszemitizmus (=zsidó emberek gyűlölete) a propagandájuknak is.
6. Úgy gondolták, hogy a vagyonos zsidók "veszélyesebbek", károsak a német társadalomra, stb. Sok zsidó ember dolgozott bankokban, mert régen nem kaphattak földterületet, így ebből éltek meg. Később sok szegényebb zsidó is a holokauszt áldozata lett.
Nem biztos, hogy minden válaszom jó, én így tudom a dolgokat.
Remélem, hogy segítettem valamennyit! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!