Mik a modernség korszakának drámai irányzatai?

Szimbolizmus: A modernség másik irodalmi stílusirányzata, a szimbolizmus az irodalom minden ágában, a festészetben, sőt, a zenében is mozgalommá növekedett. Az elnevezés a művekbe foglalt szimbólumok (jelképek) szerepére utal. A szimbolizmus eredendően költői mozgalom volt. Hagyományosan valami természetfeletti vagy tudatalatti világ megjelenítéseként értelmezték, s a szimbolista szerzők számos nyilatkozata megerősítette ezt. Ez a megközelítésmód azonban nem nyújt szilárd kritériumot a romantikától való megkülönböztetéshez, ezért a figyelem a szimbolisták azon megjegyzéseire terelődött, melyek tagadják a téma jelentőségét, s a művészet önmagáért-valóságát hangsúlyozzák.

Impresszionizmus: Az impresszionizmus eredetileg a festészetben alakult ki, Claude Monet festményéről (Impressszió, a felkelő nap) kapta a nevét. Az irodalomban olyan stílusra utal, amely a pillanatnyi benyomások megvilágosító erejét hangsúlyozza. Az impresszionizmus az intuitív megértésre épít, amely során a jelentés nem ésszerűen, pontról pontra épül fel, hanem egy csapásra, egészében mutatkozik meg. Az impresszionista művek stilisztikai jellemzője a nominalizmus, a névszók, jelzők, színek, illatok halmozása és középpontba állítása.

Szecesszió: A modernség másik jellemző művészeti irányzata a szecesszió. A szó maga kivonulást jelent: kivonulás a társadalmi konvenciók és a művészeti elvárások közül. Jellegzetessége a halál és az erotika összekapcsolása, az indás növényi ornamentika.

Parnasszizmus: A 19. sz. második felében Franciaországban a romantika csapongó, szónokias lírizmusával szemben fellépő költői irányzat, amely a formai tökély és a személytelen költészet programját hirdette, egy pesszimista történelem-filozófia jegyében. A Múzsák és Apollón lakhelye a görög mitológiában. A költőnek nincs társadalmi szerepvállalása, nem próféta. A l’art pour l’art elvét vallották – művészet öncélúságát. Szigorú, kötött forma és műgond jellemzi.

L’art pour l’art: „Művészet a művészetért”. A művészet öncélúságát valló, vagyis önnön szépsége indokolja, s éppen nem kell társadalmi, politikai vagy vallási célt szolgálnia. Hívei a mű értékét pusztán a forma minősége alapján ítélik meg, követői az esztétikai élmény révén remélik megnemesíteni az emberiséget, a művész törekszik az örök szépség ábrázolására.

- Kant: „Szép az, ami érdek nélkül tetszik”. Ide kapcsolódó gondolat.