Ti már buktatok tárgyat egyetemen?
Ha igen ,akkor hogy éltétek meg? Illetve ért valamilyen atrocitás emiatt? :/
Most lett vége az első évemnek és egy olyan dolgok történt velem ,amire a legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna.. Úgy buktam egy tárgyat ,hogy tudtam az anyagot. Egyszerűen csak az történt ,hogy más tétel címet adtak, mint amit már kiadtak ,hogy meg kell tanulni. Ez persze ekvivalens volt azokkal ,amiket kiadott ,de egy teljesen laikus számára ,totál másnak tűnik. Tehát ha a már kiadott tétel címmel adja ki a vizsgát ,akkor simán ötös ,viszont mivel nem ez történt ,csak értetlenkedtem ,hogy " ez mi?.."
Hogy fordulhat egyetemen ilyen elő? Egyáltalán számít itt az igazság ,vagy a korrektség? Én azt hittem tudásra osztályoznak és nem próbálnak meg kicseszni a hallgatókkal..
Nekem ebből a tárgyból jó lett volna a kettes is. Én csak azt mondom,hogy ötöst kaptam volna ,ha úgy adja meg a címeket ,ahogyan a tételekben is kiadta.
Egyetértek abban is,hogy ez a magolasom hatranya, viszont azt gondolom ,hogy igazságtalanság más címen kiadni a vizsgát, miközben alapvetően nem ezen címek szerint volt meghirdetve.
Nem kicsit dühítő ,hogy miután éjjel-nappal tanultam erre megbukok és nem azért nem tudtam..
Lesz majd olyan vizsgád is, ahol a feladatsor 80% abból az anyagból van amire félév végén, utolsó órán 5 percetek volt...
True story.
Kitartás, lesz ez még így se.
Nem egy tárgyunk volt ahol a vizsgára bocsájtás arány 1/40, illetve 15/160 volt.
Pótpót zh után is 2/40 és 27/160ra javult csak... vizsgán így is volt aki bukott hiába tudott mindent...
12-es: Ez valóban durva arány :/ ,remélem azért te a sikeres részben voltál.. viszont szerencsére nálunk majd csak szeptembertől jönnek a durva tárgyak.
13-as: Tudtam, csak nem értettem. Ez két külön dolog.
14: áltathatod magad vele, de ez nem visz előre...
Nem tudom, mi volt a téma, de próbálok valami hétköznapit...
Kiadott tétel:
Ismertesse a burgonya lehetséges főzési módszereit!
Ehelyett a vizsgakérdés:
Csoportosítva a krumpliból készített ételeket elkészítési módjuk alapján!
A két kérdés ugyanaz. Ha tudom, hogy a krumpli=burgonya, és a döntési módszer ugyanaz, mint az elkészítési mód, akkor simán megválaszolom a kérdést.
De ha csak megkapom a válaszokat kidolgozva, és kívülről megtanulom, de nem tudom, mi az a krumpli, és hogy milyen főzési módok vannak, akkor nem mondhatom azz, hogy dehát tudtam, csak nem az volt a kérdés...
Ugyanis a kérdés ugyanaz. És aki már azt sem tudja értelmezni, és nem látja a másikkal az egyezőséget, az nemhogy ötöst, de kettest sem érdemel!
* döntési módszer=főzési módszer
Autokorrekt... :/
#15 Tetszik a példa. Még az én időmben, amikor egyetmre jártam, néhány tárgyból előre megmondták, hogy a kérdést kicsit átfogalmazva teszik fel, szavak kicserélésével, stb. hogy ezzel is kiküszöböljék a bemagolást.
A kérdezőnek tulajdonképpen most az a nagy fájdalma, hogy egyetemen már egy kis gondolkodást is elvárnak, és nem elegendő a középiskolai gondolkodásmód. Ha megnézzük, u.is középiskolában minden a bemagolásra épül, ami meg nem, azt segédletből ki lehet keresni (atlasz, függvénytábla, stb.). És a hangsúly szerintem egy egyetemi szinten már a gondolkodásmódban is megnyilvánul, még akkor is, ha valaki ezt nem látja be.
Csak tudjátok az a legrosszabb az egészben, mikor minden vizsgáddal végeztél csak ez az egy maradt hátra és felveszed UV-ra. Majd van egy hónapod UV-ig ,addig haza sem mész ,hanem minden nap bemész a könyvtárba és egész nap magolsz. Aztán elmész vizsgázni és egy tol vonással az egész kitartásodat, az egész tudásodat, az egész belefektetett energiádat áthúzzák. Magyarul elpazaroltam egy hónapot, és elvertem 1 hónapnyi fent tartásra való összeget(sajnos nekünk ez sok pénz), amit ha hazamegyek nem kell és még a nyaram is egy hónappal hosszabb lett volna.
Sajnos középiskolában én mindig magoltam, sosem tudtam "normálisan" tanulni. Mindig mindent szóról szóra elmondtam. Egyedül csak a matematika és az informatika volt az ,amit kedveltem ,mert azt sosem kellett magolnom ,csak meg kellett értenem.. :/ Tehát alapvetően nekem a tanulás az mindig a magolással volt egyenlő. Sosem tudtam lexikális anyagot máshogy "megtanulni" és azt sose mondta el nekem senki ,hogy ezt máshogy is lehet..
De ha volt egy egész hónapod, akkor miért magoltál? Tudom, most érzékenyen érint, mivel 12 évig ezt csináltad, azért hajtogatott, hogy de hát "tudtam"!
Nem, nem tudtad! Csak bemagoltad! Hatalmas különbség! És ezt az egyetemen felejtsd el!
Vannak tárgyak, amit az ember kénytelen bemagolni. De van, amit nem lehet.
Nálunk van olyan tanár, aki meghuktat, ha szó szerint mondod el az anyagot!
Egy hónap alatt simán meg tudtad volna tanulni rendesen.
Ha nem ráépülős tárgy, persze nem dől össze a világ.. De már nem a középiskolában vagy!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!