Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Emelt történelem szóbeli?

Emelt történelem szóbeli?

Figyelt kérdés
Van aki már emeltezett töriből? Hogy sikerült? Mit húztatok és mi volt hozzá a feladat? Nagyon ideges vagyok, mert a magyar emelt miatt alig tudtam erre készülni és ugy érzem semmit nem tudok.
2019. jún. 7. 23:34
 1/4 anonim ***** válasza:
70%

3 éve emelteztem töriből.


Nem arra akarlak bíztatni, hogy ne tanulj, sőt, kifejezetten arra, hogy tanulj, hiszen meg lehet csinálni jó százalékra, ha az ember tisztességesen (nem megfeszített tempóval készül).

Én faktra jártam 2 éven keresztül, meg ami sima töriórán rámragadt. (Alapjába véve nagyon szeretem a törit)

Se írásbeli előtt, se szóbeli előtt nem tanultam rá. Egyszerűen folyamatosan halogattam, hogy "áh úgy is tudom, elég lesz átnézni majd pár nappal előtte az egészet".

Aztán a vége az lett, hogy mind az írásbeli, mind a szóbeli előtt 1 nappal elővettem egy köteg papírt, elkezdtem kapkodni, keverni a dolgokat stb.


Írásbeli 60% lett, szóbeli 80%.

Mindent sikerült legalább 1x átfutnom szóbeli előtt, egyetlen témakörbe nem néztem bele, a korai kereszténység kialakulása és a római birodalomban való elterjedése, valami ilyesmi volt a címe. Se az ókor, se a kereszténység nem volt nekem soha tiszta.

Természetesen amilyen a sors pont ezt húztam. Fogtam az atlaszom és a forrásokat, majd leültem és elkezdtem kidolgozni. Használtam a józan paraszt eszem, és mindent, amit az atlaszban találtam, ahhoz próbáltam hozzárakni a tudásomat, próbáltam kiírni őket és értelmes mondattá formálni.


Majd a forrással ugyanezt tettem.


Az egész feleletet tekintve igyekeztem egy idővonalon haladni és logikusan felépíteni.


Mikor elmondtam a saját részem, el kezdtek pár kérdést feltenni (fogalmak és dátumok a témakörből)


Aztán mikor megtudtam az eredményt, a ráfordított tanulási időm tudatában eléggé meglepődtem. Azon kezdtem el gondolkodni, mi lett volna, ha olyat húzok, amit szeretek és tudok is. De utólag így is nagyon hálás vagyok a fentieknek, hogy így sikerült.

2019. jún. 8. 02:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 Balogh Bence 2019 ***** válasza:
Ha az elmúlt négy évben odafigyeltél és tanultál, akkor mennie kell :)
2019. jún. 8. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

2 éve emelteztem.

A vágyott szakra való bejutáshoz 50-ből 49 pontot kellett elérnem a szóbelin, úgyhogy vérre ment az egész. Ha sorba rendezzük nehézség szerint a témákat, akkor én kb. a közepébe húztam bele, az NDK-ról kellett beszélnem. Szépen leírtam egy papírra, hogy vázlatosan mit akarok elmondani, végig kitöltöttem az időt, a végén így nem volt kérdés. Utána megkérdezték, hogy ugye mindegy, hogy melyik tételt húztam volna. Itt már éreztem, hogy jól sikerült. Végül 50 pont lett, így meg is lett a 460+ pont, nagyon örültem, mivel rengeteg munka volt benne.

Még ha olyan tételt húzol is, aminél kiugornál az ablakon, gondolj arra, hogy lesz időd lélekben felkészülni rá, valamint forrásokat is adnak (amik nem dísznek vannak, hanem egyesével beszélj mindegyikről 1-2 mondatot).

2019. jún. 8. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
3napja emelteztem. Én őszintén megmondom, nagyon lusta vagyok 4napot készültem rá,mivel meglepően jól sikerült az írásbelim. De az a 4nap nálam reggeltől-hajnalig tartó intenzív tanulás. Nem volt olyan tétel amiről ne tudtam volna beszélni. Nekem Magyarország demográfiai és etnikai változásai volt a 18.században. Nem volt nehéz,sokat segített az atlasz. A források is hála az égnek könnyen értelmezhetőek voltak,bár kb. 3 ugyanarról a jelenségről szólt. Én is úgy mentem oda,hogy hát ez nekem nem fog menni,nagyon ideges voltam, még is jó tételt húztam és véleményem szerint szépen feleltem. Bár az egyik vizsgáztató a feleletem végén olyan dolgokat kérdezett amiket elmondtam,és próbált összezavarni (nem csak engem sajnos) remélem olyan 35-40pont körül lesz legalább. Hajrá neked is!
2019. jún. 10. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!