Ti elmennétek így ballagásra?
Elvileg meg kellett jelölni, hogy mennyi meghívót szeretnél igényelni. Én ezt elmulasztottam, mivel hiányoztam az adott napon az iskolából, így nem tudtam az e-mailrő. Viszont akik nem jeleztek vissza, azoktól a tanár személyesen kérdezte. Tőlem nem, így gondoltam, leboltolta szüleimmel, vagy valami. Nem is foglalkoztam vele a továbbiakban, viszont mikor kiosztásra került, én nem kaptam semmit.
Tudom, hogy az én hibám, mert lehettem volna körültekintőbb, viszont azért hagytam rá, mivel a tanár azoknak is rágta a fülét, akik jelen voltak az adott napon, de nekem egy szót sem szólt. Ráadásul osztálypénzből mindenkinek lett egy vagy kettő finanszírozva, de én még azt sem kaptam meg.
Így van értelme elmenni a saját ballagásomra, ha az osztályfőnök valami okból kifolyólag teljesen kihagyott az egészből?










Kérdés, hogy így a szüleid sem mehetnek be? Mert ha igen, akkor nem biztos, hogy elmennék, úgyse lát senki a családomból.
Ha ennek ellenére bemehetnek akkor szerintem tedd félre az ofőd viselkedését és menj el.










A meghívó nem árra szolgál, hogy csak az mehet be akinek van. Ez csak egy gesztus a rokonok felé és egy emlék.
Nyugodtan elmehetsz a ballagásra és a rokonok is ott lehetnek, csak szólj nekik mikor lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!