Szerintetek megéri ezért gimnáziumot váltani?
16 éves vagyok, most 10. osztályos.
Annak ellenére, hogy ateista vagyok, baptista fenntartású iskolába járok. Nem kell imádkozni, és az én évfolyamomon nincs hittan tantárgy, viszont mégis van pár dolog, ami miatt érzem, hogy nekem ez baromi kellemetlen.
1. 1-2 évente részt kell venni KÖTELEZŐEN egy baptista eseményen Pesten. Tavaly nem volt, idén viszont igen, és engem nagyon kiakasztott.
2. Előítéletesek a tanárok. Egy kicsit ,,extrémebb" stílusom van, ugyanis kizárólag fekete ruhákban járok, szürkére van festve a hajam és vannak piercingjeim. (És lesz majd tetoválásom, fültágítóm, és még pár piercingem, MERT ÍGY JOBBAN ÉRZEM MAGAM.) Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem csak a vallásos emberek előítéletesek ezekkel kapcsolatban, viszont biztos vagyok benne hogy egy nem vallásos közegben kevésbé érezném ezt,legalábbis ott többen ignorálják, vagy épp kedvelik.
3. Gyakran jön be hozzánk lelkész osztályfőnöki órán, és ontja magából a baromságokat. Ez iszonyatosan fel szokott k*rni.
4. Vannak néha olyan események, amikor iskola időben el kell menni templomba végig hallgatni egy előadást (pl: karácsonykor)
Nem ez az egyetlen gondom a sulival, ott van még az is hogy elég nehéz számomra, és - angol szakon vagyok - az idegen nyelv oktatásban nagyot csalódtam, egyáltalán nem olyan színvonalas mint amilyennek állították. Teljesen elvette a kedvem attól, hogy ilyen szakon legyek.
Van a városban egy kb. ilyen erősségű (vagy talán gyengébb) gimnázium, ami NEM VALLÁSOS, és ott van humán szak, ami jobban érdekelne (imádok festeni, írni, érdekelnek az ilyen dolgok.)
Annyi, hogy ha átmegyek oda, akkor kollégistának kell lennem. Ez most kuszának tűnhet de nem lényeg, nem fejtem ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!