Miért hiszik azt, hogy ha visszaállítanák a tankötelezettség korhatárát 18 évre, akkor többen maradnámnak az oktatásban? Magamból kiindúlva tudom elmondani, hogy NEM! 29F
Amikor én jártam iskolába, 16 évesen ott is hagytam. Csak 23 éves koromra értem meg rá, hogy visszamenjek és befejezzem a középiskolát és utána lediplomázzak. Namost, én egy speciális eset vagyok, mert a legtöbben nem mennek vissza, viszont én amellett, hogy elég jó üzleteket csináltam és összehoztam pár ingatlant, amiknek a bérbeadásából gyakoirlatilag nyugati szintu bevételem van, szerettem volna azt csinálni, amit igazán élvezek is ( habár sokat nem keresek vele, de nem ez a lényeg), akartam valami életcélt és ehhez kellett a felsőfokú végzettség.
Nagyjából az iskolai éveim 2/3-át ellógtam. A matematika és a reál tárgyak mindig könnyen mentek, de diszlexiám miatt az írás, lolvasás mindig nehézséget okozott, mivel SOKKAL lassabban tudok írni és olvasni, illetve nem érzem a ritmusát a dolgoknak. Lehet emiatt volt, de ellógtam az iskola nagy részét, illetve 14 éves koromtól be sem jártam. 16 évesen meg hivatalosan is megszűnt a viszonyom az oktatással.
Ezzel csak azt akarom mondani, ha valaki nem akar iskolába járni, nem érdekli és csak zavarná a többieket, akik meg szívesen járnak, akkor mi értelme erőszakkal bent tartani ezeket a gyerekeket? Magamból kiindulva tudom, hbogy ha 18 lett volna a tankötelezettség, akkor sem jártam volna be...
Nem csak egyet értek veled hanem 14 éves korra kellene levinni a tankötelezettséget. Hogy miért? Mert még Robert T. Kiyosaki is azt szokta írni műveiben hogy az igazán értékes tudást nem szórják a pór nép elé. Ahogy ezt velem együtt Te is bizonyíthatod, ugyanis az ingatlan üzletedben elért sikert NEM az oktatási rendszernek köszönheted hanem annak a tudásnak és információnak amit önszorgalomból, önmagad szereztél. Tehát nem annak a tudásnak amit eléd szórtak.
És ezt egykori jeles tanulóként és mérnöki diploma birtokában mondom.
Sőt a napi óraszámot is drasztikusan csökkenteni kellene. Persze ki nem mondott cél hogy a fiatalok szokjanak hozzá a napi 8-12 órás szalagmunkához.
Vagy például a 6 elemis Stadler József hogy lett sikeres? Ő sem az iskolapadban hagyta butítani magát hogy sikertelen lehessen.
Az embereknek több önállóság kellene és ezt épp ma mondta a tévében a miniszterelnök is hogy az ország mindig akkor volt sikeres ha szabad volt és a saját útját járhatta, nem pedig akkor ha szolgaként mások elvárásai szerint élt.
Persze nem azt mondom hogy a tudás nem hatalom, igenis az, de nem az az értékes tudás és információ amit a pór nép elé szórnak. Akkor meg minek napi 8-10 óra vagy nem tudom mennyi elfoglaltság és 14 év feletti tankötelezettség? A fiatal önmaga is meg tudja szerezni azt amivel sikeres lesz. Ha hagyják.
18 éves kor alatt nem igazán tud bejelentett munkát szerezni, még a legtöbb gyár se vesz fel kiskorút állományba a 3 műszak miatt. 8 általánossal kiskorú mit tud csinálni? Feketézzen vagy menjen közmunkára? A családja se kap semmilyen kedvezményt utána ha már nem diák, viszont a TB-t fizetheti jó eséllyel meló nélkül. Ha már kb az érettségiig kötelező bejárnia talán azt az egyet megcsinálja és később könnyen tud rá szakmát szerezni. Viszont a többségnek ha még az érettségi sincs meg nem megy azért vissza hogy vmi szakmát szakmát tudjon tanulni, sokan meló mellett már az érettségiig se jutnak.
Szerintem baromság volt 16-ra levinni a korhatárt, inkább csak kicsesznek így a gyerekekkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!