Ha 4 évig tanultam és érettségim is van belőle kaphatok felmentést?
Figyelt kérdés
Érettségi után eljöttem szakmát tanulni nappali tagozatra. A képzés 2 éves, idén kezdtem az utolsó évemet. Viszont az órarendem eléggé gány, egy infóóra keresztbe tesz a délutáni munka vagy versenyre való készülésemnek, plusz semmi kedvem délután 1-kor még másfél-2 órát várni hogy beülhessek egy olyan órára, ami számomra teljesen felesleges (ecdl vizsgám is van). Hogyan kérjek a tantárgy, óralátogatás alól felmentést? Tavaly is megpróbáltam érdeklődni, de könnyelműen rávágta az óraadó, hogy ilyen nincs. Idén már más oktatja. Gimiben aki előrehozottat csinált, annak nem kellett az adott órákra bejárnia.#tanulás #eredmény #érettségi #tantárgy #nappali #felmentés #bizonyítvány #tagozat #meglévő #óralátogatás
2018. szept. 5. 11:37
1/3 anonim válasza:
Pedig szerintem az óraadót kéne kérdezni, hátha az új kedvesebb lesz mint a régi.
Én is hasonló helyzetben vagyok, mert olyan gyakorlati órám lenne, amit én amúgy is napi szinten csinálok, versenyeredményeim is vannak róla, és nekem így azt mondta az óraadó, hogy kaphatok felmentést.
2/3 anonim válasza:
Ne az óraadót kérdezd, hanem az igazgatót!
3/3 anonim válasza:
Pontosan. Nem a tanár dolga, hogy kit tanít, hanem az igazgatóé. Kérdés, hogy milyen szakmát tanulsz, és milyen informatikaóráról van szó, Ha a tantárgy ugyanaz a közismereti informatika, amiből érettségid van, akkor az értékelés alól mindenképpen kötelesek felmenteni, az óralátogatás alól nem. De azért próbáld meg, írjál egy kérvényt az igazgatónak, amiben ez benne van, tedd mellé az érettségid fénymásolatát, hogy ne kelljen keresgélnie akkor se, ha megvan nála, és a kérvénnyel a kezedben keresd az igazgatót vagy a helyettesét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!