Hipotézisek pedagógia alapszakon?
lehet gyp téma is?
Vizsgáld az alsó tagozatos tanítók tájékozottságát az SNI tanulók kapcsán. Feltételezhető, hogy a fiatalabb tanítók több információt kaptak a képzés során, míg a régebb óta pályán levők inkább tapasztalati úton képezték magukat.
Aki tanult a képzés során gyp ismereteket, az támogatóbb az integrációval kapcsolatban, szívesebben vállalja a feladatot.
A látás-, hallás- és mozgássérülteket kevésbé szívesen fogadnák az osztályukba, mint az egyéb sni-ket.
kevés az információjuk arról, hol kaphatnak segítséget
Azért a pedagógia, mint témakör kicsit tág. Ezen belül millió dolog van, jó lenne, ha valami témát be tudnál lőni, ami téged érdekel. A hipotéziseket úgy fogod tudni megfogalmazni, hogy előtte rengeteget olvasol a témában, már megszületett kutatásokat, elméleteket stb.
Engem pl. nagyon izgat a digitalizáció és ennek a pedagógiai vonzatai, pl. hogy a digitális eszközök milyen módon hatnak a diákokra, hogyan lehetne ezeket bevonni az oktatásba stb.
Vagy például égető kérdés jelenleg a hátrányos helyzetű, valamint a sajátos nevelési igényű diákok oktatása. Ezzel kapcsolatban is sok mindent ki lehet találni, akár egy konkrét populációra vonatkoztatva, pl. diszlexiások.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!