Hogyan tanuljak fizika vizsgára?
Bár ahogy mondják, ahány ház annyi szokás, de azért leírom hogy én hogy értem el azt hogy sosem tudtak megszívatni fizikából és az azzal rokon tárgyak (mechanika, hő-és áramlástan, villamosságtan, stb.) egyikéből sem. Nekem a tanár hiába szokott beszélni hogyan tanuljak, mindig a saját fejem szerint tanultam. (Kivéve ha brilliánsnak tartottam a módszerét). Például fizika esetében ágyon kényelmesen hanyatt fekve és mély nyugalomba merülve tanulmányoztam a könyvet. Feladatokat szinte egyet sem oldottam meg otthon, hanem a készre kidolgozottakat tanulmányoztam át. Úgy hogy megértsem és lényeges volt hogy az agy nyugodt állapotában. Hobbim is volt a fizika, tehát iskolán kívül is szívesen kalandoztam ebben a birodalomban. A vizsgákat a szívatós tanárok legnagyobb bánatára legtöbbször jelesre írtam.
Ez a tanulási módszer nagyon hatékony, mert egy angol anyanyelvű tanár is hasonlóan tanított angolt. "Pen down", ez volt a jelmondata amivel azt fejezte ki hogy ne játszunk a tollal és semmivel, hanem kényelmesen ellazulva üljünk és figyeljük őt. A 15 fős osztályából 7-nek sikerült a középfokú, a "szado-mazo" módszerrel tanító tanárok osztályaiból meg egynek sem, sőt meg sem közelítették a minimális pontszámot. Ezt az idézőjelbe tett módszert valószínű nem kell bemutatni, egyszerre figyelj, közben oldj meg egy piramis méretű feladatkupcot, közben szótárazz, szenvedj, tán még izzadj is, stb.
Vagyis sok múlik azon (fizikából is) hogy a tanár milyen hozzáállást és tanulási módszert sugalmaz. Nekem az "alfába merülős" módszer mindent visz, nem csak a tanulás de az élet minden terén.
"A legnagyobb történések nem életünk leghangosabb, hanem annak legcsöndesebb órái."
(Friedrich Nietzsche)
Ki is felejtettem hogy az nagy baj ha a tanár nem csak nem tanít, hanem még szándékosan szívatja is a hallgatókat. Más szakokon is szokott lenni szívatás, gépészmérnököknek például az ábrázoló geometria, legalábbis sok évtizede mikor én tanultam. Mára bővülhetett vagy változhatott a szívatás tárgya, de akkor is bosszant ma is hogy nem arra éleződött/éleződik ki az oktatás hogy az életben sikeresek legyünk.
Amúgy a feladatgyűjteményből a táblára felmásolni a feladatokat, arra felesleges tanár, olcsóbban is képes rá például a takarítónő vagy a portás. További meglepő hogy naponta elhangzik a TV-ben hogy arra megy ki a játék hogy mindenki dolgozhasson. Márpedig a kérdésben szereplő probléma meg azt igazolja hogy arra megy ki a játék hogy minél kevesebb diplomás legyen, aki meg mégis az lesz az égjen ki a felesleges tárgyak miatt és utálja meg a tanult szakmáját úgy hogy el se helyezkedjen benne. Vagyis rátapintottunk a lényegre, nem a fizika a probléma hanem az idióta tanárok és oktatási módszer. Szívatni akarják az embereket nem pedig képezni. Én is ezt tapasztaltam, bár jó tanuló voltam de akkor is nagyon bosszant ez a tény még ma is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!