Budapesten vagy Szegeden jobb egyetemistának lenni?
Nem az adott egyetemen (ELTE, SZTE) lévő képzések színvonalára, hasznára stb. gondolok, hanem arra, hogy milyen ott az élet egyetemistaként, miért éri meg azt a várost és egyetemet választani (pl. kedvemények, lehetőségek, környezet, közlekedés, ösztöndíjak stb).
Én elég messze lakom mindkét várostól, így mindenképpen költöznöm kell. Elsősorban kollégista szeretnék lenni, de az ELTE-n 99%, hogy nem kapok helyet, úgyhogy abból valószínűleg albérlet lesz és az összes szociális alapon járó támogatásról is lemondtam mert tuti, hogy nem kapok, viszont az SZTE-n nem tudom, hogy mennyire nehéz ezekehez hozzájutni illetve milyen lehetőségek vannak, úgyhogy erre kíváncsi lennék.
Utazás szempontjából mindenképpen Budapest lenne a jobb választás, mert vonattal kb. 2 óra alatt ott vagyok, míg Szegedre kb. 5 óra az út (busszal sem jobb). Értelemszerűen ott fogok lakni, de azért bizonyos időközönként szeretnék hazajönni mert nagy könnyebbség lenne, főleg eleinte.
Budapesten már voltam többször is (a tesóm ott tanult, dolgozott) és nekem nagyon tetszik mert rengeteg szórakozási-kikapcsolódási lehetőség van, számtalan üzlet, gyors tömegközlekedés és lehet érezni, hogy "él" a város, rengeteg ember, külföldiek, turisták stb., szerintem a munkalehetőségek szempontjából is jó és szerintem nagyon szép is a város. Úgyhogy engem a főváros nagyon vonz, hiszen egy kisvárosban élek, ahol nincsen semmi és mindenért (pl. boltok, mozi) utazni kell, a tömegközlekedés borzalmas, 5 óra után már egy lélek sincsen az utcákon és egyáltalán nem szép, nem hangulatos, nem tiszta.
A leírtak alapján az látszik, hogy Budapest vezet nálam, de ennek leginkább az az oka, hogy Szegedről nem nagyon vannak információim mert még sosem voltam Szegeden (majd a nyíltnapon) és ismerőseim sincsenek, akik mondjuk ott tanulnának/tanultak volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!