Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Váltás 7 félév után?

Váltás 7 félév után?

Figyelt kérdés
Üdv. A 7. állami ösztöndíjas félévem fog letelni most decemberben, alapesetben most kellene végeznem, viszont néhány egymásra épülő tárgy miatt én ezt csak a 9. félévben tudom befejezni államvizsgával (nem szórakozásból csúszok, családi problémák adódtak – nem is magyarázkodom). A lényeg, hogy ezt a szakot sosem szerettem, szülői nyomásra írtam be jelentkezéskor az első helyre, ezt már többször megbántam és az én felelősségem, de mindegy is már, csak valamennyire le akarom írni a helyzetet, túl vagyok már lelkileg ezeken a dolgokon. Műszaki szakon vagyok (egy eléggé elvont ágában), és a mérnöki alaptárgyak döntő részét már teljesítettem (pl. matek, fizika, elektrotechnika, géptan stb..), és felvetődött bennem a szakváltás kérdése, mivel megtudtam, hogy ha egy éven belül átmegyek másik szakra, akkor nem kell visszafizetnem az eddig elhasznált félévek 50%-át sem. Szakváltás esetén valószínűleg a műszaki tárgyak nagy részét el tudnám fogadtatni, a kérdés, hogy jó döntés -e. Őszintén megvallva nem szeretnék még 1 évet + 1 államvizsgára való felkészülést eltölteni olyannal, amit gyűlölök, illetve kérdés, ha eddig ilyen érzéseket váltott ki belőlem, munkavállaláskor a szakmámban nem fog? Mindig a mérnökinformatikus szak érdekelt, viszont kíváncsi lennék több opcióra is, mi az aminek szerintetek jövője van, hogy tudom eldönteni fixen, hogy ez az ami érdekel (nem tanultam programozást), illetve, hogy mit gondoltok a kérdésről: van -e értelme a váltásnak (maradt 5 felhasználható állami félévem, a maradékot kifizetném, van keresetem, dolgozom az iskola mellett) vagy inkább szenvedjek fogcsikorgatva még 1 évet? Szeretnék megmaradni a realitás talaján és észszerű döntést hozni, a válaszokat előre is köszönöm. Bocsánat a sok vesszőért. Hehe. 22/F

2017. nov. 27. 00:58
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
100%

Én nem értem sokan miért vonják össze a mérnökinfót a mérnökinfóval:D


A gépész mérnökinfó a cad cam-ezés nem a programozás.

Lehet hogy mérnökinfónak mondják de köze nincs hozzá és ez BSC specializáción is van.

MSC mérnökinfóra (valódi programozás) meg nem fognak felvenni mert megvan a fizika meg a... hát fizika.


Ha jól tudom nincs átjárás főleg ilyen nagy hézaggal.

Mert oké hogy gépész mechatrona között van, de nem hinném hogy egy gépész bsc-vel felvesznek villamosmérnök msc-re mert a 2 merőben eltér.

2017. nov. 28. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!