Miért nem támogatja az állam a jogosítványt? Bővebben lent.
Hali
Az a kérdés merült fel bennem, hogy miért nem támogatná az állam a jogosítvány szerzését kB 20%-át állhatná az egésznek. Mert egy jogosítvány átlagban 200-250 ezerből jön ki. (ez scsak átlag). Tehát 40-50 ezer támogatás sokat jelentene az embereknek és ha belegondolunk akkor ez a pénz úgy is megtérül, mivel üzemanyagot kell vásárolni matricát venni stb, tehát ha van jogsim akkor költeni is kell a kocsira. Szerintek is jó ötlet lenne?
A nyugdíjprémium olcsó szavazatokat biztosít.
A nyelvvizsgák támgoatása pedig tűzoltás. Rengeteg költség valakinek a taníttatását finanszírozni (gondolok itt az állami támogatásra). Azonban ha a végén a delikvens nem szerez diplomát nyelvvizsga hiánya miatt, úgy kidobott pénz. Beruházott egy komolyabb összeget valaki taníttatására, ami nem fog megtérülni mert papír nélkül nem tud megfelelő pozícióba jutni. Az alacsonyabb bérből amit kap egyrészt nem tud annyi adót fizetni, másrészt nem tud olyan mértékben értéknövelő folyamatokban részt venni ami növelné a termelékenységet.
Mert egészen egyszerűen nem érné meg.
Nagyon kevesen vannak, akik azért nem csinálják meg, mert 40-50 ezer forint hiányzik hozzá. Nézd, egy tavalyi felmérés alapján a felnőtt lakosság nagyjából 80%-a rendelkezik jogosítvánnyal. Kit kéne akkor támogatni? Aki nagyon akar, tud szerezni jogosítványt. Plusz, ha valakinek azon a pár tízezer forinton múlik a jogosítvány, akkor ő valószínűleg nem fog autót venni több százezerért, és fenntartani, szintén minimum egy százasért évente, és akkor még nem is ment messzebb a benzinkútnál. Innentől kezdve ő nem fogja visszatermelni, tehát kidobott pénz. Aki pedig így is megcsinálja, annak felesleges adni, mert lám, így is megcsinálja, tehát az is kidobott pénz lenne. A politikai népszerűséget növelné a dolog, de a magánembernek 40-50 ezer kevés, hogy ez érdemben szavazatokat hozzon, költségvetési szinten pedig magas lenne évente több százezer embernek fizetni ezt. Én speciel nagyon nem örülnék neki, ha éves szinten milliárdokat dobna ki erre a kormány. Jól van ez így.
Azt pedig mellékesen jegyzem meg, hogy az, hogy " tehát ha van jogsim akkor költeni is kell a kocsira" alapvetően hibás elgondolás, mert nincs mindenkinek kocsija, aki rendelkezik jogsival.
Szerintem pont hogy jó hogy nem támogatja az ilyet az állam.
Régebben volt arról szó hogy ingyenes lesz... de kérdem én... a sok putrisnak aki szarik bele az egészbe ingyen jogsi? Na persze... így legalább szűrik az ilyeneket.
Bár az is igaz hogy nem gátolja ez őket.
Felénk elvették egy ilyen jogsiját mert halálra gázolt egy embert, utána rá 2-3 hétre meg megölte magát jogsi nélkül... egy fának csapódott kb 200-al.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!