Sok iskolába miért kell holnap (szombaton) menni?
Figyelt kérdés
Mit kell most ledolgozni? Azt hittem már őszi szünet van erre holnap is menni kell.2017. okt. 27. 19:58
1/2 anonim válasza:
Nekünk is volt ilyen anno. December 22-én már szünet volt, de egy szombaton le kellett dolgoznunk a december 23-át. Úgy, hogy azt írtuk be az ellenőrzőbe, hogy 22-én már szünet lesz. Hát, ilyen igazságtalan ez a rendszer. Ja és egyébként iskolája váltogatja, hogy mikor van szünet, mert nekünk pl rendszeresen olyan volt, még így is, hogy sokkal rövidebb szüneteink voltak, hogy mi aug 31-én kezdtünk, más helyeken, ahonnan hallottam infot, ott mind szept 3-án kezdtek; és a decemberi szünetük is két-három nappal előbb kezdődött, és a tanévük is -változó volt- 1-2-vagy 3 nappal előbb fejeződött be, mint a miénk, és ez rendszeresen volt. Másoknak volt érettségiszünetük egész hétre, nekünk csak a hét első napjára, és utána délután 2-3 órától este hétig bent ültünk a többi napon. (Középiskola) Plusz az egyik évben csak azt a Húsvét utáni keddet kaptuk meg tavaszi szünetnek, azt az egyetlenegy napot. Hát, ez ilyen, igazságtalan. Ők se tudják szerintem igazából elfogadhatóan megindokolni.
2/2 anonim válasza:
*Ja és télen úgy jártuk be azt a plusz 3 napot még, amivel több volt, mint másoknak, hogy borzasztó az iskolának a fűtésrendszere. Van, de nem használható. Kicsike a radiátor, és ha távolabb tartod a kezedet tőle, mint 10 centi, akkor már nem is érzed , hogy fűt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!