Mi a véleményetek arról, hogy az oktatáspolitika bekényszeríti a pl. Asperger szindrómás gyereket (ált. Isk. Alsó tag. ) a "normálisak" közé - nagyban rombolva ezzel egy egész osztály fejlődését, haladását, tanulását?

Hát ez egy elég jó kérdés.

Nézd alapvető probléma az, ahogyan ma a neurodiverzitást kezeljük és mindaz amit tudni vélünk és mindaz amit nem tudunk az Asperger-szindrómás emberekről.

A legjobban talán akkor tudom bemutatni neked a helyzetet, ha balkezesként megpróbálsz vágni egy kifejezetten jobb kezesek számára készített ollóval vagy balkezesként egy jobb kezesek számára készített ollóval. Különösen a jobbkezesek számára érdekes tapasztalás ez, hiszen mi jobbkezes emberek vagyunk többségben.

Ha ezt a kísérletet valóban megcsinálod, akkor igazából azt tapasztalod, hogy egy másfajta elmeszerveződés számára optimalizált eszközt kell használnod és megtapasztalod ennek a nehézségeit. Míg egy a másik kezét használó embernek ilyen gondja nincs az eszközzel.

Ma már tudjuk, hogy a jobb és a balkezesség az elme eltérő szerveződése, vannak jobb és balkezes eszközeink. Ha pedig egy barátod akit jobbkezesnek hittél elmondja neked hogy balkezes, nem fogsz neki úgy válaszolni, hogy : „pedig olyan normálisnak tűnsz”, „biztos hogy bal kezes vagy nem csak bal kéz használó(?)”, „ biztos az ultrahang, miatt”, stb.. Vagy éppen nem akarod kigyógyítani a balkezességből.

Ma ha egy Asperger szindrómás barátod elmondja, hogy Asperger-szindrómás nagy valószínűséggel olyan szavakkal és mondatokkal válaszolsz neki amit soha nem mondanál egy balkezes barátodnak, amikor megtudod hogy nem jobb hanem balkezes. Ráadásul mi NT emberek nem is értjük, hogy ezzel esetleg mi a baja egy Asperger-szindrómás barátunknak. Könnyebb megérteni, ha tényleg elképzeled, hogy jobbkezesként hasonlókat egy balkezesnek mondanál, ugye nem tennéd ?

Ám ez a nem olyan távoli múltban nem volt így. A balkezes embereket az ördögtől valónak tartották meg fogyatékosnak és a csemetéjüket féltő szülők bizony átnevelték a gyerekeiket.

Például amikor a kisgyerek a bal kezével nyúlt a kanálért rászóltak hogy „a szép kezezed használd !„

A jobb kéz volt a csúnya a bal pedig a szép kéz.

Ez volt a jobbik eset mert volt hogy meg is verték a jobb sorsra érdemes gyerkőcöt ha a kezét illetve ezzel az elméjét úgy használta ahogy számára normális.

A balkezes embereknek tehát el kellett játszani a jobbkezes szerepet.

A helyzet az hogy ma az oktatás, azokra a gyerekekre van optimalizálva és az oktatási eszközök, akiket te idézőjelben „normálisnak” hívtál. Olyan ez mintha egy osztályban amiben vannak balkezes gyerekek csak jobbkezes eszközök lennének, például technika órán mindenki csak jobbkezes ollót használhatna.

Ma a társadalmunk azért elérte az a fejletségi szintet, hogy vannak balkezes eszközeink és nem úgy oldjuk meg a problémát hogy bal kezes gyerekek külön iskolába járnak.

Az eszközökkel van komoly probléma és azzal, ahogy mi idézőjelben „normális” emberek illetve a többségben lévő gyakoribb elmeszerveződésű emberek Asperger-szindrómás embertársainkat kezeljük.

A valódi probléma az, hogy ezek a gyerekek például egyre kevesebb olyan fejlesztést és segítséget kaphatnak és egyre kevesebb olyan eszközt, ami az ő elmeszerveződésükre lenne optimalizálva.

Vegyük példának a tanárt aki nem tud mit kezdeni az Asperger-szindrómás kisgyerekkel, mert egyszerűen az az oktatás vagy képzés amit kapott a másik gyakoribb elmeszerveződés számára van optimalizálva.

Ám mondok egy konkrét példát. Tegyük fel, hogy én egy Asperger-szindrómás vagyok (nem vagyok csak a példa kedvéért). Vajon hogyan magyaráznád el nekem vagy a szóban forgó tanár, hogy miért kell és miért hasznos másokkal a szemkontaktust tartani ?

Megkérdezhetsz akárhány embert ilyen válaszokat fogsz kapni. :

Mert a szem a lélek tükre, mert attól vagyunk emberek, mert ezzel megtiszteled a másikat, stb,stb.

Ezen válaszok mindegyike pontosan olyan mint egy jobbkezes olló egy balkezes ember kezében,

Miközben a valódi válasz az, hogy mivel elménk felépítése neurodiverzív, a nyelv egyes elemeit másként kezeljük, értjük, másként is gondolkodunk. Ezért az emberek zömének szüksége van egy neurodiverzív szinkronjelre. Amiből nem csak az tudja meg, hogy mikor ki következik a beszélgetésben, vagy hogy a másik egyáltalán részese még a beszélgetésnek, hanem például azt is, hogy az információt milyen kognitív folyamatokkal dolgozza fel. Ez az apróság pedig segíti a tudatalattinkat abban hogy beszélgetéseink közben egyfajta közös mindkét fél által érthető „nyelven” vagy módon kommunikáljunk.

Egy asperger-szindrómás aki ugyan is keres valamiféle érthető mintát az NT emberek viselkedésében, hogy megértse, azzal szembesül, hogy az NT emberek is másként használják az elméjüket, (egymástól eltérően) és ennek nincsenek tudatában ám valahogy még is megértik egymást. A megfejtés az hogy nekünk NT embereknek van egy részünk az elménkben ami megfejti ezeket a neurodiverzív jeleket és ezzel elfedi a neurodiverzitást. Amit „normálisnak” hívunk az igazából csak egy belénk kódolt kommunikációs szabvány. A nevezett osztályban Pistike legalább annyira küllönbözik a padtársától, mint az Asperger-szindromás kisgyerek tőle.

Miért nem tudja elmondani egy NT egy Asperger-szindrómásnak ezt ? Azért mert nem tudja ! Csak ösztönösen használja és nem akarja megérteni annak az értelmét.

Az Asperger szindrómás kisgyerek érzéseit, tetteit vagy gondolatait sőt a testbeszédét ugyanúgy nem értik az NT osztálytársai és az NT tanárai mint ő az övékét. Pontosan ugyanúgy ahogy nekünk jobbkezes embereknek szinte lehetetlen feladat vágni a balkezes ollóval. Ám ha mi vagyunk többségben kényelmes dolog a saját ollónkat a másikra kényszeríteni és ha nem tudja használni rá akasztani a fogyatékos vagy a beteg címkét.

Ez a gond.

Nyilván az NT szülők az NT tanárok és az NT diákok szemszögéből probléma az ahogyan az Asperger-szindrómás kisgyerek viselkedik. Ám az alapvető probléma az eszközök hiánya és az hogy az a kisgyerek valószínűleg nem kapott számára megfelelő fejlesztést, illtetve az is hogy valószínűleg nincs olyan pedagógus aki ezt a helyzetet kezelni tudná.

Így is ilyen formán álságos dolog, hogy az a kisgyerek abba az osztályba jár, mert az ő szemszögéből nézve vagy a szülei szemszögéből nézve az az oktatás és környezet még nyomokban sincs az ő elmeszerveződésére optimalizálva. Neki ugyanúgy nem jó ez az egész ahogyan másoknak sem. Ám fontosnak tartom, hogy nem azért mert NT gyerekekkel jár egy osztályba, hanem mert nincsenek meg ennek a feltételei.

Olyan oktatásra lenne szüksége amelyben a saját természetes képességeit hatékonyan tudja használni. Hogy érthetőbb legyek, ha egy kisgyerek rosszul fest jobb kézzel, akkor nem az a megoldás hogy rácsapunk a kezére és leüvöltjük a fejét, meg leszidjuk, hanem a balkezébe kell adni az ecsetet.

Mert így tud teljes életet élni majd. Úgy nem ha egy életen át játssza a béna jobbkezest, miközben lehet hogy az egyik legjobb balkezes festő lenne.

Ahhoz, hogy egy iskolába egy osztálya egy közösségbe járjanak Asperger-szindrómás gyerekek és nem Asperger-szindrómás gyerekek, ahhoz bizony annyira is van szükség, hogy mindkét csoportnak megtanítsuk, hogy hogyan lehet hatékonyan kommunikálni a „másik csoporttal”. Nem, nem csak az Asperger-szindrómásoknak.

Jelen formában az is probléma ha az Asperger-szindrómás gyerekek külön osztályba iskolába járnak és az is ha nem, mert az eszközökkel vannak gondok.

Ez a probléma ráadásul nem csak az Asperger-szindrómásokat érinti. Lehet hogy egy diszlexiás kisgyerek nem zavarja a tanítást és ez sokak számára kényelmes, ettől függetlenül az eszközök jelenleg számára sem megfelelőek ahogy az oktatás sem.

Biztos, hogy az a gyerek Asperger-szindrómás? Ez inkább valami más problémának tűnik.

Én Asperger-szindrómás vagyok (csak nemrégen, felnőtt koromban kaptam a diagnózist), és soha nem viselkedtem így. Visszahúzódtam, nem szerettem társaságban lenni, nem beszéltem, csak ha nagyon muszáj volt, mindig mindent megcsináltam, amit mások mondtak, ezért simán lehetett engem ugráltatni, a szabályokat következetesen betartottam, és nagyon jól tanultam.

Óvodás koromban már felmerült az óvónőkben a gyanú, hogy autista vagyok, el is küldtek pszichológushoz. Akkor végül is azt állapították meg, hogy nem vagyok autista (ennek enyhébb formája, az Asperger-szindróma nem tudom, mennyire volt ismert Magyarországon az 1990-es évek elején). Bele se merek gondolni, mi lett volna velem, ha már akkor megkapom ezt a diagnózist - járhattam volna gyógypedes suliba, mert akkor még nem volt ám olyan, hogy integráció... miközben 4 évesen már folyékonyan olvastam, hát gondolhatjátok. Mi lett volna akkor a jövőmmel? Onnan nem nagyon mehettem volna egy jobb középiskolába, majd egyetemre, mint ahogy mentem.

Szóval az a véleményem, hogy járjanak csak az Asperger-szindrómások is a "rendes" iskolába - az iskola nem csak a tananyagról szól, hanem jó esetben az életre is nevel. Így az aspergeres gyerek alkalmazkodást, társas érintkezést, a többi gyerek pedig elfogadást, türelmet tanulhat.

Az az eset, amit te leírtál, más. Az egy ennél jóval nehezebb helyzet. Az én javaslatom (amit valószínűleg sehol sem fognak megfogadni) az lenne, hogy döntsön pszichológus, gyógypedagógus arról, hogy mennyire alkalmas egy gyerek arra, hogy "rendes" iskolába járjon. Ha csak egy kis stikkje van a gyereknek, még nem kell egy életre elkaszálni - ha viszont súlyos eset, akkor meggondolandó a hagyományostól eltérő oktatási intézmény. Az sem mindegy, hogy az iskola és a pedagógusok mennyire felkészültek egy másfajta gyerek befogadására.

29/N/Asperger-szindrómás