Az lehetséges, hogy társaságban nem, de egyedül jól megy az éneklés?

Persze. :)

Szégyellős vagy. Én is az vagyok. Úgy értem, nem merem mások előtt kiereszteni a hangomat, és úgy énekelni, mint egy popénekes vagy hasonló... Nem tudom, miért; talán félek (hogy kiröhögnek vagy valami). Eleve kicsit visszahúzódóbb típus vagyok, de ez van. Nem lehet nálad is ez?

Igen, lámpaláznak hívják. Benne van a pakliban, hogy emiatt nem megy jól, vagy mint előttem is írták, egyszerűen csak szégyellős vagy.

Meg persze az is elképzelhető, hogy egyedül se megy annyira jól, csak te hallod annak.

De voltaképpen mindegy is, mert ezekre mindre a gyakorlás lehet a segítség.

A lámpalázat lehet kezelni!

Az ének és egyéb előadásokat oktató tanfolyamok alapja, hogy először a társaság barátkozzon össze. Amint összecsiszolódtak, fellazultak, akkor jöhet az együtt éneklés/szereplés. Következő lépésben kiállhatnak a résztvevők a csoport elé és egyénileg is szerepelhetnek. Amint ezen túl vannak, jöhet a kisebb közönség, pl. rokonok előtti eladás, majd a nagyobb közönség előtti.

Általában a bölcsődei, óvodai, iskolai szereplések ezért fontosak a gyerekek életében! A csoportos éneklés, előadás, játékok, majd az ünnepi műsorok a családtagok előtt. De az egyszerűnek mondható osztály előtti szóbeli felelésnek is ez a lényege!

Hajlamosak a tanárok kihagyni a lámpalázas, izgulós gyerekeket, mert akkor sokkal egyszerűbb az ő életük. Könnyű a stréber diákokat felelteti, majd hazamenni a munkaidő végén, mint azokkal a gyerekekkel foglalkozni, akiknek lámpalázuk van a legkisebb szerepléstől is. :-(

Szerencsére, nekünk több olyan lelkes és hozzáértő tanárunk volt általános iskolában, akik segítettek minden diáknak ezt a problémát leküzdeni. Sajnos ez nem általános jelenség, sok gyerekbe benne marad a frász egész életére. :-(

Szülőként úgy segíthetünk csemetéinknek, hogy minél több interaktív rendezvényre, fejlesztésekre, különórákra, edzésekre visszük őket. Kis koruktól biztatjuk, aktív résztvevői legyenek az eseményeknek, ne csupán szemlélőként üljenek a sarokban.

Otthon is rengeteget kell játszani velük! Nem elég megvenni a játékokat és odaadni nekik, le kell ülni velük, ki kell menni a kertbe, a játszótérre és be kell társulni az ő kis világukba. A gyerek akkor lesz aktív, ha a szülő is vele együtt az!

Fontos, nem szabad feladni! Egyes gyerekek hamar fellazulnak, másoknak évekbe telik, mire elérik azt a szociális szintet, amikor strasszmentesen képesek másokkal beszélni, mások előtt szerepelni.

Felnőttkorban, mint mindenen, ezen is nehéz, illetve nehezebb változtatni, mintha gyerekkorban tették volna meg, de nem lehetetlen!

Érdemes szakemberek segítségét kérni. Színjátszókőr, tánc,- zene,- énekiskola...stb.

Nem szabad burokba leélni az életet! Nem éri meg elzárkózni a világtól! Aki nyitni szándékozik, hamar ráérez az ízére, mennyire kitágul a lehetőségek tárháza, kinyílik előtte a világ.

Nem azon van a hangsúly, hogy előadásokat tartson, sztár legyen, hanem a hétköznapokban is sokkal kellemesebben érzi majd magát a bőrében. Könnyebben termet kapcsolatokat, sikeresebb lesz az állásinterjúknál, jobban beilleszkedik a társaságokba, munkahelyeken, lazábban ismerkedik, randizik. Egyszóval boldogabban élhet!