Lesz még olyan diák eajtam kívül, aki halaszt? 18/l
Én is halasztok, sőt én önként teszem :) A gimis éveim a tanulásról szóltak, a négy év alatt rengeteg mennyiségű adatot, információt, lexikális tudást sikerült begyömöszölnöm a buksimba, viszont ennek ellenére most itt vagyok 18 évesen kb. 0 tapasztalattal az életről, még magamat is alig ismerem... Konkrétan arról szóltak a napjaim, hogy reggel bementem az iskolába, 4 körül végeztem, majd a délután hátralévő részét tanulással töltöttem és ez ment minden egyes nap, újra és újra. Alig volt időm magamra, mindig azt kellett csinálnom, amit mások kívántak, mindenkinek meg kellett felelnem stb....ezt egy ideig bírtam is, sőt szerettem mert úgy gondoltam, hogy így legalább majd sikerül elérnem a céljaimat, hajtottam ezerrel, hogy jó jegyeket szerezzek, hogy majd később be tudjak kerülni egy jó egyetemre, ahol diplomát szerezhetek és így tovább, de időközben ebbe belefáradtam és rájöttem, hogy annyira nem ez a lényeg.... Biztosan van rengeteg ember, aki így elégedett az életével, akinek ilyen jellegű céljai vannak és ez abszolút rendben is van, én elfogadom, semmi probléma nincsen vele, viszont én nem ilyen vagyok. Alig volt egy szabad napom, amikor azt tudtam csinálni, amit én szeretnék és nemhogy társasági életre, barátokra nem volt időm, még magamra sem... Úgyhogy leérettségizek, azonban egyelőre nem tanulok tovább (később szeretnék), hanem abból az egy vagy esetleg két évből, amit kihagyok megpróbálom a maximumot kihozni. Alig várom már mert végre egy picit a magam ura lehetek és egy csomó dologra lehetőségem nyílik, amikre korábban nem jutott időm. Szeretnék utazni, nyelveket tanulni (nyelvvizsgákat szerezni), szeretnék megtanulni programozni és főzni-sütni, szeretném végre kiélni a "művészi énemet" (festeni, rajzolni, kötni, fotózni), de nem is feltétlenül kell ilyen "nagyobb projektekre" gondolni mert én már annak is borzasztóan fogok örülni, hogy pl. lesz időm olvasni (rengeteg könyv van, amit már régóta szeretnék elolvasni, de nem volt rá időm). Végre lesz időm magamra, hogy jobban megismerjem önmagamat és körvonalazódjon bennem, hogy mégis mi az, amit szeretek, mire és hogyan szeretném felhasználni az életemet, mi az ami igazán nekem való stb. és rengeteg új dolgot szeretnék kipróbálni, tapasztalatokat szerezni.
Szóval ne keseredj el, én elhiszem, hogy nagyon nehéz és most biztosan rosszul érzed magad mert nem sikerült megvalósítani a vágyaidat, álmaidat, de erre még bőven van lehetőséged. Próbáld pozitívan szemlélni a körülményeket, vegyél észre és ragadj meg minden egyes apró lehetőséget és én tényleg csak ezt tudom javasolni, hogy ne szomorkodj, hanem próbáld meg a maximumot kihozni abból az egy évből, ami előtted áll :)Nem szabad feladni, próbálkozni kell, ahogyan Madách is írta "Mondottam ember: Küzdj és bízva bízzál", én szurkolok neked :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!