Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » 22 évesen úgy érzem, hogy...

22 évesen úgy érzem, hogy teljesen le vagyok maradva a kortársaimtól, mit tegyek, hogy ne érezzem magam ennyire rosszul?

Figyelt kérdés

Szóval, a helyzet az, hogy bizonyos okok miatt itt vagyok 22 évesen, és 27 leszek, mire végzek az egyetemmel. Néhány ok, ami miatt 18 helyett 21 évesen kezdem az egyetemet valóban az én hibám, néhány okról nem tehetek.


A lényeg az, hogy 22 vagyok, és 27 leszek, mire végzek az egyetemmel, HA nem csúszok, márpedig nagyon nem kéne csúszni. Eléggé rosszul érint a dolog. Oké, mesterképzés alatt is már szó-szó munkába állhatok, mint ahogy sokan teszik, de a nagybetűs életbe, a munka világába igazán mégis csak 27 évesen lépek majd be. Jó lenne 30 előtt szülni is, legalább az első gyereket, de akkor meg alig lesz pár év munkatapasztalatom. Szerettem volna kicsit élni is nyugodtan, vagy hogy mondjam, kicsit világot látni, utazgatni, stb, erre fel jelenleg ott tartok, hogy még 3,5 év alapképzés vár rám, és mivel nagyon nehéz szakot választottam, ezért mellette szinte kizárt a diákmunka: így a nyaraim fognak munkával telni, hogy pénzt gyűjtsek és ne a szüleimnek kelljen belerokkanniuk a megélhetésem fizetésébe. Utána lesz még 2 év mesterképzés, mert ehhez az alapszakhoz muszáj valamilyen mesterképzést elvégezni még. Oké, mellette már ha minden jól megy dolgozok, de mint fentebb írtam, az mégsem olyan mint amikor teljes állásban dolgozik az ember. Szóval a kicsit "éljek nyugiban" meg az "élvezzem a munkám gyümölcsét" dolog pedig 2-3 évig tart majd.


Kb egy sz*rdarabnak érzem magam, amiért ennyire el vagyok csúszva az egyetemmel, meg úgy "mindennel".


Tudna valaki egy kis lelket belém önteni?



2017. jún. 20. 18:21
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

Én nem tudom, hogy miért kell így kritizálni a másikat és leszólni, mikor nem is ismered sem őt sem az életét. Tényleg, nem tudom, hogy te hogy mennél el nyaralni olcsón, pár napra, mikor egész évre van kb 500 ezer Ft-od (a nyári munkás pénzed + ösztöndíj) hogy megélj. Gondolom téged a szüleid támogattak, és nem kellett fizetned a lakást, stb-t, vagy diákhitelt vettél fel, vagy a párod tartott el. Kb 10 ezer a lakás, 20-30 a kaja, +10 az utazás hogy azért néha lássam anyámékat is. Nem nyomorgok, mert normál ételeket eszem (és anyukám is mindig jól felpakol), nagy ritkán belefér egy mozi vagy egy koncert, vagy 1-1 ruhadarab, pont. Ennyi pénzből nem is lehet utazgatni járni, és nem azért, mert jajj de pesszimista vagyok, hanem mert ha elmegyek valahova pár napra, az is alsó hangon 40-50 ezer Ft (utazás, szállás), 1-2 belépő, stb. Ez nekem egyetem alatt egy havi megélhetésem. Tök jó lenne diákmelózni is év közben, de annyi órám van, hogy kb lehetetlen, kihagyni meg nem fogom őket, mert ezért vagyok ott, hogy tanuljak, és ha kihagyom, garantált a bukás a tárgyak nagy részéből. Nincs könyv, a diasorok használhatatlanok, alig van rajtuk szöveg, így muszáj bent ülni és jegyzetelni, ha nem akarod bukni a tárgyat.


Én igenis elérem a céljaimat, és nem vagyok kishitű, de reálisan látom a dolgokat, te hiszed azt, hogy jajj de jó, mennyi lehetőség, és csak élni kell vele, holott korántsem így van. Hiába van diákkedvezményem a tömegközlekedésre, csak a Balatonra 8 ezer Ft nekem egy ODA szóló jegy, még 8 vissza pl., most akkor akár csak a szomszédba szerinted mennyi lenne így az utazás? ERASMUS is nem fizeti mindenkinek a zsebpénzét meg a lakhatását, pláne azon a szakterületen, amit én tanulok, nem is lehet mindenféle egyetemre csak úgy kimenni. Nyilván, ha ingyenes program van a városban, azokon szinte mindig ott vagyok, de ettől függetlenül szeretném látni a világot, amire kb egyetem vége felé lesz lehetőségem, amikor elkezdek dolgozni, és így visszajutottunk az eredeti problémához, amikre már válaszoltak is néhányan biztatóan!

2017. jún. 21. 12:11
 12/15 anonim ***** válasza:

Igen, én év közben is dolgoztam (fordítottam, szóval az átlagos diákmunkákhoz képest jó volt az órabér és rugalmas a munkaidő).

De pl. az unokatestvérem nem, de benne volt az egyetemi életben, minden lehetőségről mindig tudott, mindenhova jelentkezett, és évente kb. kétszer volt külföldön különféle egyetemi és más diákprogramokkal (és nem, nem kellett fizetnie értük, csak a költőpénzt).

Egy évfolyamtársam meg évente kétszer elment csoportos-buszos utazásra.

Egy harmadik ismerősöm mindig lecsapott a legolcsóbb repjegyekre (persze jó előre), és szintén évente kétszer ment ki egy-egy hosszú hétvégére külföldre (őt pl. nem támogatták a szülei, de persze, dolgozott)


Egyszerűen csak fel akarlak ébreszteni, mert úgy állítod be, hogy LEHETETLEN változtatnod bármin is, következésképp a te életed már 22 évesen el van cseszve, és ez NEM IGAZ! - de végülis, nekem mindegy...

2017. jún. 21. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
Jézusom...enyhén túlpögöd a témát kérdéző :) szerintem azért ennyire véresen ne vedd komolyan a dolgokat, légy egy kicsit lazább. Én 23 évesen kezdtem, 26 évesen fejeztem be az egyetemet, közel sem voltak, sőt, most sincsenek ennyire.ko krét terveim/elképzeléseim a jövőmet illetően, mint neked, és mégsem érzem ilyen sz.arul magam mint te. Take it easy!
2017. júl. 26. 01:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
*túlpörgöd
2017. júl. 26. 01:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
És mi akadályoz meg abban hogy mondjuk 35 évesen járd be a világot? Vagy 28 éves korod után nyaranta/amikor szabid van? Sokan azt hiszik hogy vége a 20-as éveiknek és akkor ennyi volt az elet.
2017. júl. 26. 05:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!