Egyetemet szeretnék váltani. Mikor kell kiiratkoznom?
Egy félévet voltam ősszel aktívon, most egyet passzívon, és intéztem a felvételi eljárást is.
Az lenne a kérdésem, hogy ki kell-e iratkoznom az előző egyetemről, mielőtt beiratkoznék az újra, és ha igen, ezt mikor kell/érdemes megtennem?
Esetleg hol tudok ennek biztosan utánajárni?
Szia :)
Ha hiszed, ha nem egy éve pontosan ugyan ebben a helyzetben voltam szóról szóra.
Két hallgatói jogviszonyod (még ha mind akettő állami is) lehet egyszerre (egy ismerősöm, most fejezi be a közgázt, de már elkezdte a pszichót).
Tehát célszerű megvárnod amég az új helyre felvesznek. (biztos ami sicher).
Én úgy csináltam, hogy beiratkoztam az újra majd kiírtakoztam a régiből, amikor a tanév elején éppen volt egy szabad napom.
Még az se gond, ha eltérően kezdődik a két tavév. Pl.: én az SZTE-re jártam, ahol rekord korán kezdődik mindg a tanév, s az ELTÉre iratkoztam át ahol meg szépen komótosan valamikor szeptember közepán kezdődik csak a beiratkozás.
Problémád nem lehet ebből, ha valaki akadékoskodik, mondd el neki a helyzetet s jelezd, hogy mész kiiratkozni. (Így technikaliag visszamenőlegesen fog megszünni a jogviszonyod)
Szia!
Nagyon szépen köszönöm a kimerítő és megnyugtató választ, valószínűleg így fogok én is majd eljárni.
Sok sikert kívánok a tanulmányaidhoz! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!