"Ciki", "gáz", ha valakit csak önköltséges szakra vesznek fel? Hogyan lehet összeszedni kb.460 pontot?
Idén érettségizem, úgy érzem, hogy az eddigiek jól sikerültek, de azért nem akarom elbízni magamat. :) Megjelöltem két szakot, ezekre mindenképpen fel fognak venni mert az előző évek ponthatárai nem voltak túl magasak. Ugyanakkor nem nagyon voltak konkrét elképzelésiem, ezért ez egy nagyon gyors, elhamarkodott és átgondolatlan döntés volt a részemről. Nem azt mondom, hogy ezek a területek egyáltalán nem érdekelnek, de azóta kicsit jobban átgondoltam a dolgokat és találtam egy számomra sokkal vonzóbb szakot. Jövő ősszel szeretnék csinálni egy szintemelő érettségit idegen nyelvből illetve folyamatban van egy nyelvvizsgám, valamint ha esetleg idén valami rosszul sikerülne, akkor azon majd tudok javítani. Azonban minden egyetemen 460-470 pont körül mozognak a ponthatárok, így valószínűleg csak az önköltséges szakra tudnék bekerülni.
200.000.- körüli a tandíj (egyetemtől függ), a szüleim azt mondták, hogy ők segítenek és támogatnak engem anyagilag is, valamint én is szeretnék majd dolgozni, de néhány ember megjegyezte, hogy ez mekkora szégyen, minek megy az olyen egyetemre, aki csak fizetősre tud bejutni stb.
Mindig jó tanuló voltam, csak négyeseim és ötöseim voltak, valószínűleg az érettségim is jól fog sikerülni. Ha jövőre megcsinálom, akkor az emelt nyelv érettségimre kapok majd +50 pontot, a középszintű nyelvvizsgámra 28 pontot, de a számolásaim alapján még így is kevés lesz...Ebből a nyelvből egyelőre nem tudnék felsőfokú nyelvvizsgát szereni, a másikból igen, de mivel abból emeltezem ezért az nem számítana bele még egyszer (ha jól tudom...). Ha egy harmadik nyelvből szereznék még egy középfokú nyelvvizsgát, akkor lenne 50(emelt érettségi)+40(2 nyelvvizsga)pluszpontom, de ez nem tudom, hogy mennyire reális mert akkor azt a nyelvet abszolút a nulláról kellene kezdenem és nincsen rá túl sok időm.... Esetleg még az lehet opció, ha egy másik felvételi tárgyból (magyarból) csinálok egy emeltet....
A másik felvételi tárgyból csinálj emeltet, nyelvvizsgára max 40 pontot kaphatsz, emeltre meg 50-et, de igazából te tudod, hogy milyen százalékokra számíthatsz.
Egyébként nem ciki önköltségre járni, ilyen szakokon az "átlagemberek" pont így csinálják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!