Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Államilag támogatott félévek?...

Államilag támogatott félévek? (bsc, nem osztatlan)

Figyelt kérdés

Szeretnék választ kapni arra, hogy is van ez a 12 félév.

Valakitől azt hallottam, hogy a 12 félévet arra használom fel, amire akarom, szóval ha pl 3 félév után otthagyok egy szakot, és egy éven belül új képzésre vesznek fel, akkor visszafizetni nem kell semmit, de ezt a 3 félévet is le kell majd dolgozni, mint az új szak elvégzett 6 félévét. Ekkor 9 félévet elhasználtam a 12-ből, és nem kell fizetnem.

Más meg azt mondta, hogy 12-ből 4 félév az msc-re van, így a fenti esetben egy félévet ki kellene fizetni.

Megint más azt mondta, hogy nem is 12 félévet kap az ember, hanem pl egy 3 éves képzésnél kap 6+2 félévet, így a fenti esetben az új szak egy félévét már mindenképp fizetni kell, mint a második esetben.


Tudna ebben segíteni valaki, hogy akkor végül is hogy van?

Keresgéltem az Oktatási Hivatal honlapján, de még nem találtam meg, pedig biztos ott kell lennie.


Köszönöm a segítséget.



2017. febr. 5. 16:38
 1/2 anonim ***** válasza:

Az első verzió igaz.

A második verzió nem igaz, azaz akár mind a 12 félévet elhasználhatod BSc-re, ha azt akarod (pl. két BSc-t végzel államin)

A harmadik verzió annyiban igaz, hogy egy képzésre nem használhatod fel az összes félévet, hiszen a képzési szerződésben vállalod, hogy max. a képzési idő 1,5-szöröse alatt elvégzed az adott szakot.


Tehát ha mondjuk elvégzel 2 képzést, amiből az egyik legyen 6 félév, amit te mondjuk 10 félév alatt végzel el, akkor az első képzésből ki kell fizetned 1 félévet, a második képzésre viszont felhasználhatsz 3 félévet.

2017. febr. 5. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

12 államis féléved van, összesen ennyit használhatsz fel, hogy ne kelljen fizetned a képzésért. Ha elhasználtad a 12 államis félévedet, akkor utána automatikusan fizetős leszel.


Ezt akár, ha ügyesen csinálod egy képzésre is felhasználhatod, csak többször kell felvételizz ugyanarra a szakra.


Így igaz, ha egy képzést abbahagysz és egy éven belül folytatod egy bármelyik egyetem bármelyik szakán a tanulmányaidat és diplomát szerzel, mindig az új felvételtől számítva a képzési idő másfélszeresén belül, akkor nem kell visszafizess semmit, a félbehagyott képzésre sem. Annyi félévet kell ledolgozzál magyarországi székhelyű cégnél, amennyi államis félévet felhasználtál.


Ha a képzést az első félév után abbahagyod, akkor nem kell visszafizess semmit és nem kell ledolgozz semmit, de egy államis féléved elúszott, azaz eggyel kevesebb maradt. Ha ezen a képzésen elkezded a második félévet és nem szerzel egy egyetemi (BA, BSc) bármilyen diplomát, akkor már vissza kell fizesd az elhasznált államis féléveid felét.

2017. febr. 5. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!