Középiskolai Fellebbezés! Mit lehet beleírni indoklásnak?
Figyelt kérdés
Közgazdaságra azért nem vettek fel,mert betelt előttem az osztály,Marketingre pedig azért,mert Közgazdaságot jelöltem meg elsőnek!van egy harmadik szak,oda egyáltalán nem szeretnék menni,de oda is beadtam a jelentkezésemet.Mit lehetne beleírni a fellebbezésbe?(a közgazdaság és a marketing nulladik,a harmadik,az infó nem)2010. ápr. 29. 19:19
1/10 anonim válasza:
A Marketinget simán meg lehet fellebbezni azzal az indokkal, amivel elutasítottak. Tilos jelentkezési sorrend alapján elutasítani bárkit is.
2/10 anonim válasza:
Az elsőre felesleges fellebbezni, mert megvan a létszám, jó az indokuk. A 2.ra talán, mert az kevésbé ütős, hogy nem első volt, de ezt egyáltalán honnan tudják? Azt kellene megpróbálni,ez az, hogy erre nehéz mit írni. Próbálj meg neten keresgélni, ha eszembe jut valami leírom én is.
3/10 anonim válasza:
Kis kieg: mármint a te esetedben tilos az iskolának. Ha felvettek volna az első helyen megjelölt helyre, akkor persze a második helyről el kellett volna utasítani szintén, de azzal az indokkal, hogy már másik helyre felvettek.
4/10 A kérdező kommentje:
köszönöm gyors válaszokat...:)
az első közelebb áll a szívemhez,minden osztályba 4-5 helyet tartanak fent elvileg fellebbezőknek..:/
2010. ápr. 29. 19:43
5/10 anonim válasza:
Én vagyok a 2. Most keresgéltem a neten, valahol olvastam, hogy, ha a 3. helyre felvettek, akkor simán elutasíthatják a fellebezést. Szóval az infóra felvettek? Ha igen, kevés az esélyed. Ha mégis megpróbálod, az osztályfőnöködet kellene megkérdezni, hogy mit írj. Ő már látott ilyet, tudja mi hatásos. Vagy menj be személyesen a suliba, és mondd meg, hogy az első helyre nem vettek fel, és szeretnél odajárni, bírálják újra, v nézzék meg mit lehet tenni.
6/10 A kérdező kommentje:
nem..egy másik suliba vetek fel:/
2010. ápr. 29. 22:18
7/10 A kérdező kommentje:
úgy dönöttem,hogy oda fogok fellebbezni amit másodiknak írtam osztály,tehát a marketing.ott úgy utasítottak el,hogy betelt azokkal az osztály,akik elsőnek írták a marketinget.Marketingen 78. vagyok,ott mögöttem lévőket felvettek(ők elsőnek írták a marketinget) 81.93.103 stb.szal oda több eséélyem van bekerülni?
2010. ápr. 30. 18:14
8/10 anonim válasza:
Itt valami nem stimmel. Nem tudhatják, hogy hanyadiknak írtad be őket és hogy még hova jelentkeztél, erre tilos rákérdezni, ebből következőleg erre való hivatkozással nem utasíthatnak el. Csak a pontszámok alapján dönthetnek.
9/10 A kérdező kommentje:
háát,az első három osztály amit beírtam a jelentekzésbe ugyan az a suli...szal innen lehetett rájönni...talán:/
2010. máj. 2. 19:58
10/10 anonim válasza:
Ez valamelyik közgazdasági szki?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!