18 évesen 7 általános? Szerintetek viszi még valamire ez az ember?
Azért nem mindegy miért hagyta abba a sulit. Ên ismerek olyat akinek azért van 8 általánosa, mert el kellett tartania magát és nem tudta befejezni a sulit. Ettől mondjuk nem primitív, nagyon értelmes, olvasott ember, aki -ha minden igaz-befejezi jövőre a tanulmányait.
De ha valaki csak azért hagyta abba a tanulást mert lusta, az soha nem viszi majd semmire ha nem kapja össze magát. Az ilyet pedig nem tartom semmire.
Nézőpont kérdése hogy mi a gáz, és hogy milyen értelemben halad az életben.
Mindkét nagyszülőm úgy dolgozta le a fiatal éveit, hogy egyikők a 8. osztályt már nem végezte el, tanév vége közeledett amikor egy kőműves vállalkozó, látott benne fantáziát egy iskolai szakmunkás versenyen, és adott neki egy lehetőséget hogy Pesten dolgozzon, éveket volt ott, több pénzt keresett mint a szülei ketten Szabolcsban. Pár év után már brigádvezető lett huszonévesen, ami után lett tapasztalata visszajött, de már ide Miskolcra, saját házat épített egyedül pusztán baráti segítségekkel.
Soha nem járt már többet suliba, abból élt meg amit nagyoktól tanult gyakorlatban, és a referenciákból voltak is megkeresései.
Kötetlen munkaideje volt, ha hívták akkor elment még Csehszlovákba is többször, meg Németbe.
A nagymama állattartásból, és idény munkából élt, itt városon pedig szakács lett ebből a munkából is ment nyugdíjba, annak ellenére hogy a szakmai sulija nem is volt róla, de kerestek embert, megnézték a munkáját pár napig, utána ott ragadt.
Szóval ilyenek ma is vannak, nem feltétlen kell egyetem főiskola a jó élethez, szerencsével, ráfordítással többre lehet vinni.
Ami most aktuális, fiatalon az embernek eszébe jut egy termék, vagy akármi ami még nem igazán van a haza piacon de lenne rá igény. Kint külföldön elkubikol pár évet, haza jön és megpróbálkozik az ötlete beindításával, ami be is szokott válni.
A legtöbb ember pedig a mai napig többre tartja a megbecsülést, elismerést, és inkább hisz abban hogy ha tanul 30 éves koráig, akkor 50 éves korára lesz annyi megtakarítása hogy kifizessen egy házra 15-20 milliót, újonnan vegyen egy 3 milliós autót, bár ilyenekből kevés van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!