Van más is rajtam kívül, akinek állandó bűntudata van amiatt, hogy nem reál szakon, piacképes, műszaki pályán tanul?

Úgy érzem, az agyam alapvetően reál vágányra van beállítva, mégis, sosem szerettem különösebben a matematikát. Mindig túl sokat pepecseltem vele, amikor számonkérésre került sor, és mindig túl száraznak éreztem. 4-5-ös voltam belőle mindig, gimiben többször 4-es, mint 5-ös. Most lesz egy társadalomtudományi diplomám, amit mindig is utáltam, de ez egy más történet. Látok már annyit a világból, hogy tudjam, igazán a reáltudományoknak van értékük a munkaerőpiacon. Bármennyire is szép dolog a bölcselet, bármennyire is fontos és segít eligazodni a világban, az szerintem inkább csak úri passzió azoknak, akiknek már biztosítva van a megélhetésük, ez pedig szerintem leginkább a mérnöki tudományokkal valósítható meg, különösen az informatikával. Engem azonban sajnos az sose érdekelt különösebben. Talán, ha lett volna egy inspiráló tanárom, az megszerethette volna velem, mert agyam az van hozzá. Most azonban úgy érzem, nincs biztosítva a jövőm. Szoktam hallgatni Orosz László kirohanásait, amik legalább annyira tanulságosak, mint amennyire viccesek. Ugyanazt érzem, amiről ő beszél, és tudom, hogy igaza van, mikor azt mondja, hogy ezek azok a tudományok, amik hajtják a világot. Ki mit gondol erről?