Hogy tudnám egy kicsit lesz@rni a sulit meg a jegyeimet?
Sokan mondták már, hogy túl komolyan veszem a sulit. Ez sajnos tényleg így van, mindig rengeteget tanulok, mert megijedek és bűntudatom lesz, ha nem tanulok, még akkor is, ha valami jelentéktelen dologról van szó, mint a kémia meg a földrajz. Ez részben azért van, mert az osztályom nagyon stréber, csak a jegy számít, ha négyest kapsz, béna vagy, ha hármast, életképtelen... Viszont közben kevés dolog van a világon, amit jobban gyűlölök a tanulásnál... leginkább a gimiseket kérdezem, hogy érhetném el, hogy ne vegyem ilyen komolyan?
Aki csak azért írna, hogy megmondja, hogy bezzeg az ő idejében így meg úgy, hálásak voltak, hogy iskolába járhatnak, az inkább ne is írjon.
Nem baj az ha komolyan veszed , kivéve ha 8.os vagy és túl vagy a felvételi akkor lazíts egy kicsit mert második félév sehova nem számít :D
Egy 8.os aki kitünőről rontott 3asra.
Én is maximalista vagyok. Gondolom, még 1./2. évben vagytok. Nyugi, utána nehezebb lesz és akarás nélkül is lazábban veszitek, mikor kiderül, melyik tárgyak nem érdekelnek. Nyilván nem feltétlenül 2-es szinten kell őket tanulni, de olyankor már érdemes ráerősíteni azokra, amik érdekelnek és tovább akarsz esetleg velük tanulni (pl mondjuk matek, fizika), és ha te és a pl biológia két külön világ vagytok, akkor abba nem kell annyi energiát fektetni.
Jobb, ha komolyan veszed egyébként... Nálunk volt, aki az 5 évre végig tett egy nagyot, és most félő, hogy nem tud eljönni érettségizni, mert megbuktatják xy tantárgyból, pedig amúgy egy értelmes, okos gyerek lenne, csak túl laza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!