Kinél tehetek panaszt az alább kifejtett kötelező 15 hetes szakmai gyakorlatomat illetően?
Nem tudom kinél tehetsz panaszt, de azt megmondhatom, hogy eredménye nem nagyon lesz. Sajnos szakmai gyakorlatoknál jellemző, hogy nem fizetett gyakornokságról van szó, a fizetett pedig nagyon ritka - nem csak nálunk, hanem külföldön is. Egyszerűen tudják a cégek, hogy neked mindenképp kell az a szakmai gyakorlat, nem válogathatsz, így ezt ki is használják. Általában világszerte nagy felbődülés van ezen, ha valami sztori éppen kellően nagy hírré válik (pl. pár hónapja volt, hogy egy srác hónapokig sátorban élt a világ egyik legdrágább városában, mert az ENSZ nem fizet a gyakornokoknak... ), de aztán ezek elcsitulnak és nem változik semmi.
Mindez persze akkor igaz, ha előre jelzik, hogy a gyakorlatért nem fizetnek. Ha először azt mondják, fognak fizetni, és úgy változtatnak, az már egy másik történet.
Egyébként vannak tipikusan olyan helyek, ahol fizetnek, és olyan helyek is ahol soha sem teszik. Nekem pl fizettek ott, ahol én voltam (a 3. hely volt amivel próbálkoztam).
Egyébként a gyakorlat "feltördelése" szabálytalan, mivel egybefüggően kell teljesíteni, csak "megoldják okosba" az egyetemek is, mivel egyébként többen nem tudnák teljesíteni a gyakorlatot.
Azt, hogy az egyetem nem fizet, nem nagyon lehet szóvá tenni, mivel nem is kell fizetniük, sőt 1 félévnyi tandíj/állami félévet is elvesz a gyakorlat féléve is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!