Szerintetek van esélyem az álmáim eléréséhez, vagy adjam fel, és érjem be egy szakmával?

Lehet, hogy kicsit hosszú lesz a történetem...

Mindig is orvos akartam lenni. Készültem is rá rendesen az évek alatt, tanultam ezerrel. Csakhogy úgylátszott megakadályozott valami...13 éves voltam (hetedikes, már év vége felé volt) amikor történt egy "családi tragédia". Nem írnám le, hogy micsoda, de a lényeg, hogy ez a dolog megbélyegezte az életemet és hosszú időn át hatással volt rám. Onnantól kezdve nem tanultam, magamba fordultam, a barátaim elhagytak, és a szüleim sem törődtek velem. Kész rémálom volt. A hetedik és nyolcadik osztályos teljesítményem, és ezzel együtt persze a bizonyítványom is kész katasztrófa lett. Felvettek egy suliba, szakközépbe. Mondanom sem kell, a környék legalja volt az az iskola. 1 hetet bírtam ott, mert az odajáró emberek, maga a színvonal az kicsinált. Áthoztak egy jóval erősebb erősebb iskolába a szüleim (hogy olyan átlaggal, hogy tudtak ide átengedni az számomra rejtély, de szerintem azért, mert az iskolaigazgató közeli rokonom). Itt is szakközépbe, gépészeti szakra jöttem. Azért nem gimnáziumba, mert a szüleim nagyon lenézték a teljesítményemet és azt mondták, hogy itt szerezzek legalább egy szakmát. Legyünk őszinték...sík butának néztek, és azt remélték, hogy legalább egy szakmát szerzek és kész....

Igen ám, de! Annyira megtetszett ez az iskola, olyan otthonos, és annyira jól érzem itt magam, hogy ráhajtottam. A jegyeim egyre inkább javultak. A tanáraim szeretnek. Négyesnél rosszabb jegyet szinte soha, vagy nagyon ritkán hozok haza. Érdekel minden tantárgy, de legfőképpen a kémia, a matek, meg a fizika ami nagyon tetszik. Nagyon jól is teljesítek ezekből. Kémia szakköre is járok, sőt ugyan még nem tanulok biológiát, de indult az iskolában egy biosszal kapcsolatos szakkör, oda szintén elkezdtem járni. Ez már pár hónapja így megy, és a szüleim, meg a tanáraim is nagyon büszkék rám. De ami engem bánt, hogy a szüleim még mindig nem bíznak bennem, így nem is engednek át a gimnáziumba. Mindig azzal jönnek, hogy az nekem erős, meg néha a fejemhez vágják, hogy úgyis megunom a tanulást (ez esik a legrosszabbul, mert én szeretek tanulni). Eldöntöttem, hogy maradok itt a szakközépben, más esélyem úgysincs. A tanulást persze ettől függetlenül ugyanolyan komolyan veszem. De az bánt a legjobban, hogy még mindig orvos szeretnék lenni, nem pedig gépész.

A kérdésem tehát konkrétan az lenne, hogy van e bármi esélyem is továbbjutni innen az orvosira? Olvasgattam hasonló esetekről, de sok helyen azt írják, hogy a szközépsuli semmit nem ér, és ha biztosan beakarok jutni az egyetemre, akkor gimnáziumból jóval nagyobb az esély. Jó kapcsolatban vagyok egy tanárommal,és tőle is megkérdeztem. De ő azt mondta, hogy szerinte esélytelen és legyek csak gépész. Ez nagyon elkeserített és most tanácstalan vagyok, hogy tegyek e az álmaimért (megéri e, vagy csak koppannék?), vagy inkább hagyjam és koncentráljak erre a szakmára?

(Ha esetleg a történetemből nem derült ki, elmondanám, hogy jelenleg kilencedikes vagyok, 15 éves.)

Köszönöm, ha valaki szánt rá időt és végigolvasta!