Suliból lógás? érdekes.
Tehát ma egyik barátnőmmel nem mentünk suliba, de nem azért mert lógtunk hanem mert orvoshoz mentünk mindketten ugyanoda. Itt egy rutinvizsgálat volt ergo nem olyan betegek vagyunk, hogy ágyban kell feküdni. Mivel még korán volt gondoltuk, hogy beugrunk egy nagy bevásárlóközpontba mint pláza és társai. Összefutottunk itt egy barátnőnkkel aki szintén nem volt iskolában mert egyik szülője igazolja. Egy üzletben nézegettünk és amikor kimentünk a bejáratnál szembeállt velünk egy nő, meg egy napszemüveges faszi. Első kérdésük hogy melyik iskolába járunk, de nem válaszoltunk..valami olyasmit mondtak, hogy felmérést csinálnak vagy ilyesmi. A lényeg az, hogy a 'lógós' diákokat keresik és ezt rögzítik(név,osztály,suli,osztályfőnök). Kettőnknek volt helyben igazolása ezt meg is mutattuk, erre azt mondta a faszi, hogy ezzel meg is könnyítettük az eljárást. Végül ezért nem kellett a nevünket mondani, de beszólt, hogy ha orvosnál voltunk akkor a legrövidebb úton haza kéne menni. 1. nem mindegy neki(főleg hogy ő még be se mutatkozott) hogy mit csinálok ha van igazolásom? 2. hol jön ő ahhoz, hogy felelősségre vonjon?
A barátnőnknek nem volt helyben igazolás ezért szépen elkérték az adatokat. (az egy másik dolog, hogy meg is adta de ne menjünk bele)
A kérdésem tehát, hogy tud valaki ilyen ellenőrökről akik a diákokat ellenőrzik? Mert szerintem ezt a rendőrök is el tudják végezni...





Bocs, de h*lye a barátnőd, hogy megadta az adataid. Ne haragudj, hány évesek vagytok, hogy csak úgy idegenekkel elkezdtek beszélni meg megadni az adataitok?? Ez akkora kamu, hogy már üvölt róla. Tilos az ilyenekkel szóba állni!!
Istenem...















simán ki kell őket kerülni , nem szóbaállni velük , ha nem rendőrök akkor semmi joguk nincs titeket feltartani ,adatokat felírni meg pláne , de minimum h igazolványt kérek tőlük ha igazoltatni akarnak!
rendőrök szoktak NÉHA ilyen akciókat csinálni h "kiszűrik a lógósokat" de azokon nyilván egyenruha , jelvény van és max hazaküldenek/kihívják a szüleidet
másrészt ha van igazolásotok szarjátok le a suliban el kell fogadniuk, ilyen nincs h "lógós diákokat keresnek" meg hogy eljárás...
utolsó válaszoló: köszönöm.
egyébként mi is úgy gondoltuk, hogy kamu...lényegében nem sok mindent tudtak meg, elég csalódottan is mentek el





Két eset van:
1:Rendőrök voltak.Ebben az esetben mutassanak rendőr igazolványt.
2:Tényleg valami felmérést csinálnak statisztika/tanulmány/újságcikk stb... készítés céljából.Ez esetben semmi közük nincs az adataidhoz,egyébként meg olyanok,mint a választási közvélemény kutatók,ha úri kedved úgy kívánja válaszolsz nekik,ha nem nem.De ahhoz hogy cikket írjanak az újságban,ahhoz gondolom a nevetekre,meg az osztályfőnökötök nevére nincs semmi szükségük.Ja és ha ilyesmiről van szó,akkor mutatkozzanak be udvariasan,ahogyan a szüleik elvileg megtanították rá őket,hogy a Mediántól,Hajdú-Bihari Naplótól stb... vannak,és biztosítsanak róla,hogy tényleg csak a felméréshez kell a segítség,és nem felelősségre vonni akarnak,meg a suliban beköpni,meg hasonlók...
Ha nem mutattak rendőr igazolványt és/vagy udvariasan be nem mutatkoztak,akkor ilyen esetben legközelebb hagyjátok ott őket,és különben is mit akarnak,mit képzelnek,kopjanak le.
Egyébként rendőrök tényleg szoktak néha lógós fiatalkorúakra vadászni.Sajnos,hogy ez mekkora baromság,hogy 18 év a tankötelezettség...Nincs jobb dolga a rendőrségnek...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!