Szerintetek mennyi esélyem van bejutni ezekkel a pontokkal ezekre a helyekre?
8. osztályos tanuló vagyok.
A központi magyar 38 a matek pedig 45 pontos lett
Tavaly csak 4 tantárgyból voltam négyes a többi mind ötös lett, és idén félévkor kitűnő lett a bizonyítványom!
Az alábbi helyekre jelentkeztem:
(Kőbányai) Szent László gimnázium biológia-kémia, Petrik Lajos kéttannyelvű vegyész szakközép, Leövey Klára gimnázium természettudomány, (Kőbányai) Szent László gimnázium olasz-magyar, (Kőbányai) Szent László gimnázium matek-angol.
Köszönöm előre is válaszaitokat





Ó, az összesbe :) Szép pontszám, gratulálok! Sok sikert a szóbelin!
(amúgy ezekkel a pontokkal még esetleg erősebb sulikba is lenne esélyed :) )
Köszönöm a bíztató szavakat! :)
Remélem tényleg sikerül a szóbeli!
A nehezebb iskolákkal az az egyetlen bajom, hogy vagy nem reál szakos (és hát mit nem mondjak és a humán tantárgyakból iszonyat pocsék vagyok), ahol meg van ami természettudományos tantárggyal foglalkozik, és nehezebb mint a Szent László, ott tényleg vért izzadnék, és őszíntén szólva mikor voltam a nyílt napjukon nagyon megtetszett az épület *-*
És még egyszer köszönöm :)










Köszönöm válaszaitokat!
Hát mondhatnám ezeket biztatásnak is, mert ezeket olvasván hatalmas kő esett le a szívemről! :)
Természetesen ezt nem azt jelenti hogy biztosan benn vagyok, de legalább a remény apró sugara pislákol a szememben, és lehet hogy ez is segít a szóbeliken... már amennyire :D





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!