Andragógiát vagy kommunikáció és médiatudományt érdemesebb választani?
Attól függ, mit szeretnél csinálni az életedben. Az andragógiával nem egyszerű elhelyezkedni, de ha elhivatott vagy, sikerülhet, viszont ne számíts sok jóra. Komm-média ebből a szempontból talán picit könnyebb, de az is sok dolgot foglal magában, sok szakirányt, területet.
Summa summarum, egyikkel se egyszerű.
Egyiket sem. Mindkettő büfé szak. Elvered rájuk az állami féléveidet, de nem fogsz tudni velük munkát szerezni. ELTE andragógiát végzett ismerőseim rendre elvégeztek mellette még egy szakot - szociológiát vagy pszichológiát, volt, aki mindkettőt -, és még andragógia diplomával a zsebükben sem tudják, hogy konkrétan mi lenne a dolga egy andragógusnak. Kommunikáció és médiatudomány szerteágazó tudást ad, de semmihez sem elég mélyet.
Ráadásul azt tudnod kell, hogy bár nem adják a kezedbe, a hallgatói szerződés a mai napig létezik. Amikor államilag támogatott képzésbe kezdesz, a lap alján lesz egy sor, hogy "aláírásommal elfogadom a..." Ezzel elfogadsz egy harmincpár pontos szerződést, aminek többek között az is része, hogy be KELL fejezned a szakot, amit elkezdtél, különben kifizettetik veled a képzés díját. (Szólok: nem kevés pénzről van szó.)
Ha ez a két lehetőség van, akkor inkább érettségizz újra, hogy több pontod legyen, és nézzél valami komolyabb szakot! Komolyan mondom, nagyon sok pénzről van szó, ne szórakozz vele!
andragógiát végeztem, ennek ellenére én is lebeszélnélek róla. semmilyen használható tudást nem adtak át. azt most hagyjuk, h hogy kerültem erre a szakra.
a lényeg, h az évfolyamtársaim többsége vagy más szakot is végzett mellette, vagy csak egy diplomát akart, mert pl. elvárta a munkahelye elvárta, és azért mégis legyen vmilyen papírja.
önmagában egy andragógia diplomával elég nehéz elhelyezkedni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!