Közgazdász képzés mellé politológia/történész másoddiploma?
Figyelt kérdés
Másodéves alkalmazott közgazdaságtan szakos vagyok. Érdekesnek találom a szakomat, de szeretném elvégezni másoddiplomának a fent említett két szak valamelyikét. Eddig ketten is azt mondták, hogy ne a töri legyen, hanem a politológia, mert "a közgazdász- politológia nagyon jó kombináció". Valakinek van ötlete arra, hogy itt mire gondolhattak? Véleményem szerint mindkettő csak hobby képzés lenne számomra, és elhelyezkedésnél csak a közgáz diplomám fog számítani (alkalomadtán megkérdezem majd a volt töritanáromat is, aki többek között a pol mellett érvelt, de nyilván nem találkozom vele már túl gyakran). Előre is köszi a válaszokat.2014. dec. 20. 23:40
1/4 anonim válasza:
inkább mérnöki ha tényleg meg akarod fogni az isten lábát
2/4 A kérdező kommentje:
Gimi utolsó két évében úgy volt, mert matekból jó voltam, és fizikából se nagyon rossz (emelt érettségi ötösöm volt fizikából, bár 60 százalékkal). De a műszaki problémák abszolút hidegen hagynak, és sztem nem is lennék jó belőlük. Köszi szépen, de most inkább a kérdésrr várnék választ.
2014. dec. 21. 00:16
3/4 anonim válasza:
Szerintem hobbinak van olcsóbb is, online rengeteg képzést el lehet végezni neves egyetemekről, jó oktatókkal (coursera, edx..). Nekem fogalmam sincs mit lehet a politológiával kezdeni, de az állami szférában nem a tanult emberek érvényesülnek.
4/4 A kérdező kommentje:
900 000 3 évre, relatív. De a másik szakom állami, és szerintem lenne esélyem köztársasági ösztöndíjra ( amikor szabválként felvettem a politikatudomány alapjait, minimális erőfeszítéssel 5-ös voltam, ami sok t karosról nem volt elmondható). A képzés hasznával kapcsolatban nagyjából egyetértek. Köszi a választ, ment a zöld kéz.
2014. dec. 21. 00:57
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!