Valakinek megvan ez a tétel? (bővebben lent)

A középkor delelője

Európa lakossága az első évezredben stagnált, 1000 körül ugyanannyi volt, mint a 2. században. Ezután viszont 300 év alatt megkétszereződött. A népesség növekedése szoros kölcsönhatásban volt a mezőgazdaságban bekövetkezett változásokkal. A - részben már korábban is ismert - technikai újítások tömeges elterjedése és a háromnyomásos művelési rendszer meghonosodása következtében emelkedtek a hozamok. Némely kedvező adottságú vidéken a 13. században olyan termésátlagokat jegyeztek fel, amelyeket csak a 19. században tudtak túlszárnyalni. Még fontosabb volt az extenzív terjeszkedés: az Európa területének 50-70 százalékát kitevő őserdők és szűzföldek feltörése, a belső kolonizáció, majd a nyugati parasztság és vele együtt az intenzívebb művelési módok fokozatos előnyomulása kelet felé. Mindennek következményeképp kialakult Európa végleges településhálózata, lényegesen javult a parasztság gazdasági és jogi helyzete, s a 14. századra megszűnt a hagyományos, személyi függésen alapuló jobbágyság.

A mezőgazdaság feleslegei tették lehetővé a differenciáltabb társadalmi munkamegosztást, a kézműipar és a kereskedelem fellendülését. Flandriában és Itáliában már a 13. században kapitalista módon szervezett exportiparágak fejlődtek ki, elsősorban a textiliparban. Ennek a gazdasági fellendülésnek talán legfontosabb eredménye - a parasztság helyzetében bekövetkezett kedvező változások mellett - az egyik legsajátosabb nyugat-európai intézmény, a középkori város kialakulása.

A városok polgárai a 11-13. században sorra kiharcolták vagy egyéb módon megszerezték a jogot az önkormányzatra. Kialakult a városi szabadságnak az a sajátos szférája, amellyel más civilizációkban nem találkozunk. A középkori Nyugat-Európában nem voltak olyan nagy városok, mint Konstantinápoly vagy az arab világ városai. A városhálózat azonban sokkal sűrűbbé vált, mint más civilizációkban. Míg a 10. század végén csak mintegy száz város volt Nyugat-Európában, addig a 15. századra a városi joggal bíró települések száma elérte az ötezret. Ez még akkor is igen nagy szám, ha tudjuk, hogy ezeknek csak a fele volt igazi város, a másik fele inkább kiváltságokkal rendelkező, városi jellegű agrártelepülés.

A konszolidáció fontos része volt a belső béke és közbiztonság megteremtése. Ebben lényeges szerepet töltött be az "Isten békéje" (treuga Dei) elnevezésű középkori békemozgalom, amely korlátozta a fegyvertelenek és a termelőmunkát végzők elleni fegyveres erőszakot. Georges Dubynek a 11. századi forrásokat olvasva az a benyomása támadt, hogy ekkoriban egész Európa útrakelt. A korábban néptelen utak egyszerre megteltek kereskedőkkel, zarándokokkal vagy más tájakon szerencsét próbálókkal.

A történetírásban az utóbbi évtizedekben szinte már divattá vált minden téren forradalomról beszélni a 10-12. századi Európában, jelezve a bekövetkezett változások viszonylag gyors ütemét és radikális voltát. Ha a "forradalom" megjelölés némely esetben túlzás is, az kétségtelen, hogy a 950 és 1250 közötti három évszázad Európa történetének egyik legdinamikusabb, legtöbb újat hozó időszaka, amelyhez csak a 18-19. századi ún. "kettős forradalom" nyomán kibontakozó modern fejlődés mérhető. Európa ekkor jutott el a kultúra területén is arra a szintre, hogy képes volt eredeti, a klasszikus ókortól gyökeresen eltérő, de azzal színvonalban, minőségben egyenértékű alkotásokat létrehozni.

A középkori Európa alkotó lendülete a 13. század végére a legtöbb területen megtört, a mezőgazdaság fejlődése megtorpant, a népesség növekedése már a nagy pestis előtt megállt. A városok munkás hétköznapjainak nyugalmát heves társadalmi küzdelmek zaja verte fel. A horizont egyelőre minden irányban lezárult, Európa expanziója megállt. A mezőgazdaság termelékenysége csökkent, extenzív terjeszkedésre pedig már nem volt lehetőség. A keresztény nyugat világa telítődött, és sokáig nem talált módot népfeleslegének levezetésére vagy technikai újításokkal eltartóképességének növelésére. A 14. század a válságok kora. A krízis a gazdasági-társadalmi szférából átterjedt más területekre is. Az egyház képtelen volt alkalmazkodni a változó társadalmi és lelki igényekhez, nem tudta a szükséges reformokat végigvinni.

Szerző: Katus László

Rubicon 1993/4