Az antigónéból, hogy van a kreón karmonológja?

Keresőben 4 másodperc alatt találtam meg, legközelebb oda írd be...

Sok van, mi csodálatos,

De az embernél nincs semmi csodálatosabb.

Ő az: ki a szürke

Tengeren átkel,

A téli viharban

Örvénylő habokon,

S Gaiát, a magasztos istennőt,

Zaklatja a meg-megújulót

Évről évre az imbolygó ekevassal,

Fölszántva lovával a földet.

Szárnyas madarak könnyűszivű

Népére, az erdő vadjaira

Készítik a hurkot,

A sósvizü tengerben lakozó

Halakat hálóval fogja meg

A férfi, ki ésszel él.

Szolgáivá tette okos leleménnyel

A hegyek meg a rétek állatait,

A lobogóhajú paripának és a bikának

Nyakába vetette igáját.

És a beszédet és a széllel

Versenyző gondolatot meg a törvényt

Tanulja, a városrendezőt,

Lakhatatlan szirteken

Tűző nap forró sugarát s a fagyot

Kikerülni ügyes, mindenben ügyes,

Ha akármi jön, ám a haláltól

Nem tud menekülni,

De gyógyírt a nehéz nyavalyákra kigondol.

Ha tud valamit valaki,

Mesteri bölcset, újszerűt,

Van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.

Ki a földnek törvényeket ad,

Jogot, mit az isteni eskü véd,

Az a városban az első; de hazátlan,

Akinek jó, ami nem szép.

Tűzhelyemnél nincs helye.

Ne ossza meg tervét sem az velem, ki így cselekszik.