Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Nem tudok dönteni, ügyvéd,...

Nem tudok dönteni, ügyvéd, gyógyszerész vagy valami más?

Figyelt kérdés

Most 11. osztályba járok, közép földrajz és emelt törifakultáción vagyok. Szeptemberben emelt matek és fizikafakon kezdtem, oda is jártam kb 1 hónapig, majd rájöttem, hogy a fizika nem is igazán érdekel. Eddig minden év végén kitűnő voltam, vagyis 9-ben a kémia 4-es lett, de tavaly mindenem ötös volt. Úgy kezdtem ezt az évet, hogy mérnök szeretnék lenni, de a fizika miatt lemondtam róla, és októbertől kb úgy néz ki, hogy jogász szakra fogok jelentkezni. Úgy igazán elképzelésem sincs, csak a szüleim adták ezt az ötletet, mert a törit szeretem, de a kedvencem az a matek. Föcifakon gyakran unatkozom, mert nem is igazán köt le, meg már tudom az anyagot, amit újra leadnak, de 9,10-ben már tanultuk. Törifakon meg azért vannak érdekes dolgok is, de inkább magolok és nem tudom "megérteni" a lényeget, hogy mi miért is volt. Anya még ajánlgatja a gyógyszerészetit is, mert igaz, hogy kemény 5 év tanulás, biosz meg sok kémia, de azután lenne állásom és jó fizetésem is. Nagyjából értem a bioszt meg a kémiát, de nem igazán kötnek le, csak az "ember-biosz". Már kb fél évet kihagytam a fakultációból, mivel másra jártam, de talán, ha nagyon belehúzok, akkor meg tudnám tanulni. Tantárgyakból mindből jó vagyok, bár most félévkor a töri, magyar, irodalom és a biosz úgy néz ki, hogy 4-es lesz, bár még a bioszon kívül a másik 3-at felhozhatom.

Osztályfőnökömmel beszélgettem még erről, mikor fakot váltottam ősszel, nem igazán javasolta ő sem a jogászt, mert nehéz elhelyezkedni vele. Ha oda jelentkeznék, akkor nem államira, hanem fizetősre mennék. De ha a gyógyszerészetit választom, akkor inkább állami, de attól tartok, hogy nem biztos, hogy be is kerülnék, főleg ha már most fél évet kihagytam a fakból. Vagy szerintetek mégis mit választhatnék? Nincs elképzelésem sem, hogy mégis mi szeretnék lenni, csak az, hogy nem valami büfé, hanem "komolyabb" szakon. Álmom a csillagász, mert azok érdekelnek a legjobban, de hát ehhez fizika kell, meg mégis hol lehetne dolgozni, mint csillagász?! Nem túl sok helyen.. Ja, és lány vagyok.


2013. dec. 12. 16:47
 1/2 anonim ***** válasza:
legyél bocmester
2013. dec. 12. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
nem bírom a vért
2013. dec. 12. 17:11

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!