Mennyibe kerül egy általános iskolás kb. harmadikos-ötödikesnek egy iskolakezdés?
Több ismerősömtől hallottam már hogy szörnyülködnek, mert 60-70 ezer forint/gyerek a minimum.
Elismerem, nem vagyok még szülő, nincs gyerekem, de ez azért több mint túlzás szerintem.
Általános iskolában főleg alsóban alig van tantárgy.
Gondolom van olvasás, valami matek kezdetleges, helyesírás, meg talán egy nyelv alapjai, technika vagy ének vagy valami semmiség.
Ezek a könyvek darabjai szerintem nem 10 ezer forintok. Ha hozzáveszünk pár füzetet (persze nem a legdrágább kiscicásat, meg versenyautósat), színes ceruzát, radírt, (bár ezeket is meg lehet venni szép lassan nem kell a szeptember elsejét megvárni) grafit ceruzát, még akkor sem vagyunk a felénél sem. Véleményem szerint nem kell minden évben új tolltartó meg iskola táska. Ha esetleg nagyon szükséges, lehet venni interneten használtan, vagy turkálókban a tornacuccal egyetemben, esetleg egy idősebb testvértől, ismerőstől örökölni. Többektől hallottam olyat is, hogy az iskola egyes tankönyveket kölcsön ad, amit év végén vissza kell adni. Továbbá szoktak kapni a családok iskolakezdési támogatást. (ha csak pár ezerről van szó, az is pénz)
Ezt a kérdést nem provokációnak szántam, és nem akarok senkit megbántani, ezért normális válaszokat várok.
Mi másodikba megyünk. Tantárgyak: matek, magyar( írás-olvasás) környezet, technika, rajz,tesi, ének,hittan
Kell tankönyv ami most 15 ezer volt, kell íróeszköz ami akkor is,hogy tavalyról van pár 20 ezer, kell új torna cipő,mert kinőtte és egyen póló tornára,mert kinőtte az együtt 2000-2500 Ft, aztán kell tisztasági csomag új.. ( zsebkendő, wc papír, szalvéta, folyékony szappan, ez is olyan 1500
Ünneplő nadrág és ing amit szintén kinőtt és ha kínaiban veszem is akkor is 5000 a kettő, cipő a legolcsóbb is 6000 szóval hidd el összejön az a pénz ami kell iskola kezdésre.
"kell íróeszköz ami akkor is,hogy tavalyról van pár 20 ezer"
20 ezer?
Az iskolatáska tényleg nagyon sokba kerül.
Meg ugye kell tornazsák, tornacucc
Ez már önmagában legalább tízezer.
A tankönyvek most ingyen vannak, ha jól tudom.
De húszezer Ft alatt nem nagyon lehet kijönni.
Köszönöm a válaszokat!
Én a 20 ezernél a fenti válaszolónál lepődtem meg.
"kell íróeszköz ami akkor is,hogy tavalyról van pár 20 ezer"
Mert el nem tudom képzelni, hogy egy 12 darabos színes ceruza, meg pár grafit ceruza 20 ezerbe kerüljön úgy hogy tavalyról maradt pár.
Az igaz, hogy tornaruhát meg ünneplő ruhát nem lehet megvenni hónapokkal hamarabb mert a gyerek kinövi, de füzeteket, ceruzákat, táskát azt igen, és akkor legalább nem marad egyszerre.
Az igaz, hogy tornaruhát meg ünneplő ruhát nem lehet megvenni hónapokkal hamarabb mert a gyerek kinövi, de füzeteket, ceruzákat, táskát azt igen, és akkor legalább nem marad egyszerre.
Ez természetesen így van, előre látó szülőként a héten már csak az ünneplő nadrág a téma.. sok mindent már rég megvettem.. de te azt kérdezted,ohgy egy évkezdés mennyibe kerül.. ha összeadom ennyi.. igaz én nem egyben adtam ki de ennyi.
"de te azt kérdezted,ohgy egy évkezdés mennyibe kerül.."
Igen, ez igaz.
Csak valahogy nem értem azokat akiknek annyira nagy gondot jelent ez az összeg, (és gondolom sokan vannak) hogy miért nem veszik mindenből az olcsóbbat, vagy használtan a neten, ismerősöktől, turkálókból (cipő, ruha, iskolatáska, tolltartó, stb.), hanem minden évben új táska, új tolltartó, új ceruzakészlet, drága füzetek csak mert a kedvenc mesehősök vannak a borítón és utána panaszkodnak.
/Most itt az ismerőseimről beszélek, mert már évek óta hallom tőlük/
Ilyen szempontból egy hétvégi kirándulást is ki lehet hozni pár ezerből (stoppal megyek, szendvicset viszek magammal, sátorban alszom), és nagyon drágán is ha hotelben szállok, étteremben kajálok, saját kocsival megyek. Ami alapjába véve nem gond, de akkor meg nem panaszkodok, hogy milyen sokba került a kirándulás.
miért nem veszik mindenből az olcsóbbat,
Mert pl az olcsóbb tescos ceruza a második hegyezésnél elfogy,mert a grafit benne darabokban van.. saját tapsztalat gondoltam spórolok ehelyett 1 drágább ceruza árán vett 4db olcsóbbat dobhattam ki egy este....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!