Matek érettségi! Ha a tanár kevesebb pontot adott, van még lehetőségem hogy kijavítsa?
Az a helyzet, hogy amikor bent voltunk, nem volt nálam megoldókulcs. Elállította velem a tanár, hogy az úgy jól van. Pár napra rá emelt szóbelim volt, így totál elfelejtettem. Most megnéztem, és jó a feladat. Ez még sem az hogy próbálok összekaparni 1-2 pontot, hanem 9 pont múlik rajta, ráadásul ez egy komoly hiba.
Igazából nem számít, hogy megkapom-e a pontot továbbtanulás szempontjából, de azért hamár jól csináltam, remélem van esélyem hogy oda megkapjam a pontot.
Ha nincs is már lehetőség fellebbezni,azért még
egyszer menj oda a tanárhoz
Sokkal fontosabb dolgok voltak és azokra kellett koncentrálnom.
Egyébként én is csodálkoztam, mert ellenőriztem is és kijött, és amikor mutatta a tanár, akkor kérdeztem is, azt mondta hogy elvi hiba van benne, és 1 pontot azért tud rá adni.
70% lett, és ezzel lenne 78.
Mondjuk már így is meg van annyi pont, szóval igazából nem oszt, nem szoroz, de felkeresem a tanárt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!