A magyar társadalmas esszében (romák helyzete) mit vártak?
Azt választottam, és leírtam az okokat, hogy miért vannak hátrányos helyzetben, meg a végére, hogy ennek a problémának a megoldása a mai társadalomra vár (meg még pár adatot de az most nem fontos).
De ugye nem valami szélsőséges nézetű emberke fogja javítani, aki nem ért ezzel egyet? :D
A másik meg, hogy mi lenne, ha mondjuk cigányellenes lennék, és arról írtam volna, hogy milyen jó lenne a helyzet megoldására a náci ideológia. Azzal mit kezdenének?
én leírtam, hogy betelepültek, és hogy itthon jelenleg ők a elgnagyobb kisebbség.
leírtam, hogy az ország mely területein tömörülnek - ott a legnagyobb a szegénység, munkanélküliség.
az iskolázottságról rizsáztam, hogy a 70 évesek FELE soha nem is járt iskolába, de az arányok a tankötelezettség bevezetésével javulnak, de még mindig csak 10% éri el a befejezett középiskolai tanulmányokat, és ez munkavállalás szempontjából csekély.
azt is leírtam, hogy a magyar, elöregedő korfa mellett a cigányság korfája ellentétes, kevés az idős, nagyon sok a gyerek, és kénytelenek a magyar szociális segélyekre támaszkodni
végén összegeztem, hgy tehát a hátrányos helyzet okai: ez és ez és ebből következve ez. pont tudtam írni annyit, hogy nem fértem ki normálisan az aljára. semmi saját véleményt nem vittem bele, csak tényeket írtam le.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!