Hol találok Budapesten kollégiumot? Felvettek Egyetemre, és ma reggel megkaptam a kollégiumi jelentkezésem elutasítását! Sajnos arra, hogy albérletbe, illetve társbérletbe menjek, nincs pénzünk!
Itt nézelődj:
Nyugodtan mehetsz szakközép iskola koleszába is, amikor kollégista voltam, nálunk is voltak egyetemisták, fősulisok.
Az első válaszoló írásához hozzáfűzném: akkor vehetnek fel középiskolai koleszba, ha középiskolással nem tudják feltölteni a létszámot, ami általában szeptemberben derül ki, továbbá saját néven csak úgy vehetnek fel, ha fizeted azt a bizonyos támogatási normát, amit amúgy a kolesz kap fejenként, ez huszonezer forint, amiben nincs benne az étkezés, csak az elhelyezés. A jobb koleszokban emellett vállalnod kell az ottani házirend betartását is, tehát a kedvedért a portás nem fog virrasztani, ha éjjel kívánsz bejönni, többnyire úgy működik, hogy vagy beérsz éjfélig, vagy reggel 5-6 körül jöhetsz. Ha van ismerősöd, esetleg el tudja intézni, hogy más nevén legyél bejelentve, aki középiskolás OM azonosítóval rendelkezik, így esetleg nem kell fizetned. Tehát ez nem egyszerű.
Ha még belül vagy a fellebbezési határidőn, azt javasolnám, nyújts be fellebbezést, nézd meg, nem felejtettél-e valami fontosat beküldeni a kérelmed mellé (pl. kereseti igazolás).
Barátnőm egyházi kollégiumban lakik. Oda 12-16ezer a havi kolidíj.
Éjjel ott sem lehet kimászkálni mint a középiskolaiban, de szépen felújított, tiszta, 2-4 ágyas szobák vannak.
Ő sem kapott a sulis kollégiumban helyet, nem is olyan szegények, tehát szerintem nem lehet túl nehéz bejutni.
Megpróbálhatsz egyházit, nekem is javasolták, de nincsenek tele ők sem szabad helyekkel, pont azért, mert nem is drága annyira, de sokkal színvonalasabb a legtöbb, mint egy átlag egyetemi koli. Nekem is úgy mondták, hogy van 2 hely, próbáljam meg a felvételit, mert ott felvételi volt, ilyen elbeszélgetés, meg azt hiszem valami történelmes kérdések stb.
Szerintem is próbálj fellebbezni, gondold át, hogy esetleg be tudsz-e járni onnan, ahol laksz, meg nézzél albérleteket, bár a jó és olcsó helyek már elkeltek leginkább.
És reménykedj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!