Most mért ilyen velem az ének tanár?
Egy 6 osztályos gimnáziumba járok. (azt jelenti,hogy 7.o tól középiskola végéig ide fogunk járni) Én most jöttem át 8.-ba. Az első félévkor 5-ös voltam énekből. Második félév elején pedig irattatot velünk valami szolmizálást, amit a régi suliba nem tanultunk. 1-est kaptam, mondtam neki,hogy én ilyet nem tanultam, azt mondta,hogy őt nem érdekli. Utánna kaptam még 2db 5-öst. Most pár hete írtunk egy nagy összefoglaló TZ-t a reneszánsz, romantika, barokk felvilágosodásból. Írtam a dolgozatot,erre odajön hozzám kikapja a lapot a kezemből és azt mondta,hogy egyes,mert az előttem lévő súgott. Mondtam,hogy nem súgott,meg az előttem ülő is mondta,hogy tényleg nem súgott,de nem hitte el a tanár. 10 percig magyaráztam neki,hogy nem súgott, amikor elkezdtem sírni, akkor azt mondta a tanár,hogy menjek előre és írjam meg ott. Persze olyan idegállapotban nem sikerült. 2-es lett. 4-esre zárt le végülis.
Most úgy van,hogy kitűnő lennék. Szerintetek,ha az utolsó órán felelek meg adja az ötöst? A jegyeim: 4,5,1,5,5,2 Valami jó szöveg amivel megtudnám kérni? LÉGYSZI SEGÍTSETEK!!! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!