Bajza József Fohászkodás és Jóslat című műve valakinek véletlenül nincs meg tételben?

FOHÁSZKODÁS.

1849.

Isten, aki láttad

E roppant vihart,

S nem nyújtál ügyednek

Védelemre kart

Állnak templomidnak

Szent oltári még?

Vagy tán a pokol le-

Döntögette rég?

Millió ajakból

Szállt fohász feléd:

Mind hiába! mintha

Meg sem értenéd.

Szívekből kihalni

Hagytad a hitet,

Bukni engedvén a

Legszentebb ügyet.

Törvényhez s hazához

Aki hű vala,

Mint az úti rabló

Vérpadon hala.

S akinek szivében

Nem volt semmi szent,

Aki rabla, gyilkolt,

Vére, élte, ment.

Égből a szabadság

Védre nem talált

Érte harcoló nyert

Láncot vagy halált;

És ki ezred óta

Annyit vérezett,

Eltapodni hagytad

A hős nemzetet.

A jámbort nyomorral,

Kínnal halmozád

Eskü- s szószegőket

Megjutalmazád;

A pokol kigyóit

Itt megfészkeléd,

S gaz merény uralmát

Győzni engedéd.

Van-e még hatalmad

Élők- s holtakon?

Vagy Sátán lön úrrá

A világokon?

Elfogyának tán az

Ég villámai,

Hogy oly vakmerők a

Gazság karjai?

Törvény és igazság

Tán csak ámulat,

Mellyel a halandón

A pokol mulat?

Tán nem is valóság

A Jézus tana,

Aki eljött, embert

Hogy megváltana?

Tán nincs is jövő túl

A sír éjjelén?

S álszín és hazudság

Erkölcs és erény?

Van-e oly halandó

Aki még remél?

Van-e még keresztyén,

Aki hitben él? -

Szánd meg, Isten, embert

Szánd meg hívedet!

Aki bízva benned

Annyit szenvedett.

Adjad újra vissza

Elvesztett hitét,

Lásson egy hatalmas

Kéz intézetét.

Dörgő mennyköveddel

Sújtsd le a gonoszt,

Aki a világon

Kínt, gyötrelmet oszt;

Nyerje meg jutalmát

A szilárd erény,

Légyen népszabadság

Úr a földtekén...

Vagy ha e világnak

Eljött vége már,

S a nem-lét öröklő

Semmisége vár;

Sújts le egy csapással

Minden életet,

S alkoss új világot

S új természetet.

Istenképre embert

Ámde ne teremts,

S lelkedből belé egy

Szikrát el ne ejts:

Alkoss a világnak

Balga lényeket,

Egyszerű parancsra

Forgó gépeket.

Kiknek keble márvány,

Szíve jég legyen;

Lelke szépre tompa,

Nagyra képtelen.

Kiknek jog, szabadság

Őrült gondolat,

Nem szőnek jövőkről

Tündér álmokat.

Kikben nincsen elme

Égre szárnyaló,

Lényök, mozdulatjok

Szolgához való:

Akkor jobb jövőkért

Egy szív sem zokog,

S lesznek a világon

Népek boldogok.

JÓSLAT.

1850.

Mit rejt a kétes jövendő?

Mért borúlt a láthatár?

A lelkek mély aggodalma

Szertelen viharra vár?

Végitélet kürtje szólít

Élők és halottakat?

A Cherub lángszárnya zúg-e

Megnyitván a sírokat?

Oh nem! - Népek háborognak,

A föld egy nagy Óceán,

Melyet megbántott kedélyek

Féktelen hatalma hány;

Forr a nemzetek haragja,

Megmozdúlt a félvilág,

Mert az élet szent nyugalmát

Zsarnokok felforgaták.

Földön nincs többé igazság,

Csak népgázló hatalom;

A szabadság mérges gúny lett!

Börtönkínok irgalom!

Harci zsákmány a tulajdon,

Senkinek sajátja nincs,

Honfihűségnek jutalma

Vagy kötél vagy rabbilincs!

Jogbitorlás címe: törvény,

Rend a zsarnokkény neve,

Ember társadalmi léte

Életundorrá leve.

Ámde megjön a bosszúnap.

Büntetendő vétkeket,

Hozván a sanyargatókra.

Kárhozást, enyészetet.

Kelnek újra forradalmak,

Megkezdendők a csatát,

Bérencek sok ezre ellen

Küldve milliók hadát.

Megdördűl a harci orkán,

S büszke várak, paloták,

Tornyok omladoznak össze,

S vérben úszik egy világ:

S Isten eljövend itélni

Népeket s királyokat,

S pillantása porba sújtván

Embergázló trónokat,

S visszaadva millióknak

A természet szent jogát

Zengni hallunk földön-égen

Békehirdető imát.

S a rabszolga újra nép lesz

Élvező törvényeket

És az ember újra ember,

Aminek teremtetett;

S a Szabadság templomában

Trónt az Igazság emel,

Melyet minden földi féreg,

Minden fűszál ünnepel.